Hirdetés

A HP új ügyvezetőjétől PC-ipart követelnek a partnerek



|

Meg Whitman, a cég új ügyvezetője egyelőre nem fújt visszavonulót a korábbi kijelentésektől - az üzleti partnerek követelik a PC-s divízió megtartását.

Hirdetés

Amikor Meg Whitman hirtelen leváltotta Leo Apothekert a HP ügyvezetői székében, akkor mindenki abban reménykedett, hogy a PC-s piacról való kivonulási terveket az új vezető visszavonja. A hírek szerint Apotheker elbocsátásának egyik fő oka pont ez a sokat vitatott döntés volt.

 

Ennek ellenére Meg Whitman azt mondta, nem áll szándékában visszafordítani a korábbi döntést, amely szerint teljesen leépítik a PC-s divíziót. Természetesen a kijelentés senkinek sem nyerte el a tetszését, a zúgolódás pedig olyan fokú elégedetlenségekbe csapott át, hogy azokból már követelések lettek.

 

 

Todd Swank, a Nor-Tech egyik alelnöke szerint a HP legtöbb üzleti partnere azt szeretné látni, hogy a gyártó versenyképesebb legyen az Apple-lel és más gyártókkal szemben; illetve ebbe az irányba szeretnék, ha a Hewlett-Packard elindulna.

 

Az aggodalomra az adja a legnagyobb okot, hogy sokan már elkönyvelték a HP kivonulását a piacról, ami a jelenlegi partnereket új hardveres és szoftveres partnerek keresésére készteti a következő hónapokban. Az Acer például már profitált is az ügyből, így a félelem meglehetősen jogos.

 

 

A HP berkein belülről, név nélkül érkezett kommentár szerint 1-2 negyedév kellhet ahhoz, hogy a partnerek más cégek felé forduljanak. Bár a HP-t várhatóan nem hagyják el teljesen, mégis arra lesznek kényszerítve, hogy alternatívákat keressenek.

 

Jelen pillanatban az üzleti partnerek azt remélik, hogy Whitman eddig azért nem vonta vissza a vitatott döntést, mert nem volt elég ideje, hogy alaposan feltérképezze a helyzetet. Addig azonban, amíg a PC-s divízió sorsa bizonytalan marad, a HP mindenképp további veszteségekkel számolhat a piacon, és a részesedésének az ismétlődő csökkenéseivel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.