Hirdetés

Így építs PC-t 60 ezerből!



|

Az X99-es gép legolcsóbb komponense kerül nagyjából annyiba, mint itt a teljes konfiguráció. Megnéztük, milyen egy abszolút rezsicsökkentett, de azért szemlesütés nélkül vállalható PC 2014-ben.

Hirdetés

A számítógép egyik fő varázsa – és tegyük hozzá, fő gondja is néha –, hogy nincs két egyforma konfiguráció, a variációk száma végtelen. Az eredmény azonban nagyban függ attól, hogy milyen alkatrészeket válogattunk össze és attól is, mennyire figyeltünk az összeszerelésnél és telepítésnél. Ha jól válogatunk, olcsón is lehet használható gépet építeni, ha rosszul akár egy több százezer forintos PC használata is lehet frusztráló.
A neten sokszor látjuk, hogy milyen csodálatos gépeket építenek a tehetősebb felhasználók, ám a valóságban nem ez az átlagos. Szerencsére a hatalmas kínálat lehetőséget biztosít arra, hogy ésszel, normális gépet építsünk egészen kevés pénzből is – most ezzel próbálkozunk meg az aktuális árlisták átböngészése után. A cél természetesen a legalacsonyabb ár, de azért próbáltunk figyelni arra is, hogy a gép ne legyen túlságosan bóvli és használhatatlanul gyenge.

 

Alaplap

Az első és igen fontos döntést már az alapoknál meg kell hoznunk: AMD-t és Intelt? AMD oldalon olcsó gépet építhetünk AM1 vagy FM2+ platformra – mi utóbbit ajánljuk, mert itt később sokkal erősebb APU-ra (Accelerated Processing Unit) bővíthetünk alaplapcsere nélkül. Intel oldalon csakis az LGA1150 jöhet szóba, bár az abszolút filléres gépeknél választhatunk Intel Bay Trail-alapú, forrasztott CPU-val szerelt mini alaplapot is. Ez olcsó és elviselhető sebességet nyújt, de bővíteni csak alaplapcserével együtt tudjuk majd.
ASROCK FM2A88M-HD+: 14 000 Ft



Ahhoz képest, hogy 14 ezer forint, ez az alaplap nagyon sokat tud, mindent, amire szükségünk lesz, plusz még jó darabig bővíthető is

CPU

Itt a belépőszintű modellekből olyat választottunk, amely azért teljes értékű, asztali mikroarchitektúrára épül. AMD oldalon az A4-7300-ra esett a választásunk. Ez már a Kaveri családba tartozik, tehát 28 nm-es, magasan órajelezett és viszonylag keveset fogyaszt. Mindezt negatív irányba ellensúlyozza, hogy csupán 1 CPU modul található benne, vagyis két integer és egy lebegőpontos végrehajtóegység dolgozik. Komoly erőssége az APU-nak a Radeon R3-as GPU, ami nem fogja Full HD-ben repíteni a játékokat, de azért a hasonló árú Intel Celeron HD Graphics megoldásait reggelire felfalja. Mindehhez extra jó hír, hogy a CPU 3,8 GHz-es órajelével palástolja az Intel Haswellnél gyengébb IPC mutatóját (Instructions Per Clock – vagyis végrehajtott utasítás órajelenként).
Intelnél a legolcsóbb, teljes értékű Pentium 15 ezer forint, ezért megragadtunk a Celeronnál, abból is a G1840-es modellnél. Ennek előnye, hogy Haswell-alapokra épül és nem fogyaszt túl sokat.
AMD A4-7300 3,8 GHz CPU: 11 700 Ft



Belépő FM2+ processzor, ennek ellenére olcsó, duplamagos és mégiscsak elrejtettek benne egy Radeont, amivel legalább alapszintű játékokat tudunk futtatni a 60 ezer forintos gépen

 

RAM-Háttértár

Memóriából csábító lett volna a költségcsökkentés címén 2 GB-nyit választani, de ez kiszúrás lenne azzal, aki használni fogja a gépet, ezért inkább a 4 GB-ot választottuk. AMD-nél és Intelnél egyaránt a DDR3-1600-as szabványt ajánljuk, mivel ennek a legjobb az ár/érték aránya jelenleg.
A háttértár kérdése okozott a legnagyobb fejtörést. Egy Toshiba 500 GB-os, 7200 rpm-es modell 12 ezer forint: nem rossz sebesség és a tárhely is bőven elegendő. Viszont 13 ezer forintért egy 60 GB-os Kingston V300 SSD-t kapunk (18 ezerért pedig egy 120 GB-osat). Ez villámgyors, hangtalan, keveset fogyaszt, nem melegszik, viszont nagyon szűkösen leszünk tárhellyel. A választást mindenkinek egyénileg kell meghoznia – mi inkább itt költenénk 18 ezret egy 120 GB-os SSD-re és máshol adnánk lejjebb egy fokkal.
Crucial Ballistix Sport 1600 MHz 2x2 GB: 12 800 Ft
Toshiba Desktop 500 GB 7200 rpm: 12 000 Ft

Nem rossz darab, megbízható is, de mégiscsak HDD. Egy SSD rengeteget dobna a gép összteljesítményén, igaz, ott a tárhely kompromisszumos


Ház + Táp

Ilyen minigéphez ideális lenne egy mini-ITX ház külső tápegységgel, de ezek vagy rondák és bóvlik, vagy drágák, ahogy a mITX lapokért is prémiumot kell még fizetnünk. Az igazán olcsó házaktól, amikbe tápegységet is szerelnek, sokat ne várjunk minőségben és szerelhetőségben, de azért pár évet ki fognak húzni. Például a 7-8 ezer forintos Spire vagy HKC modellekkel Dunát lehetne rekeszteni. Az igényesebb, táppal szerelt házak 15 ezer forint felett kezdődnek (Gigabyte GZ-Mx széria FSP tápegységgel), de ennyiért már külön házat és minőségi tápegységet is választhatunk.
Spire OEM széria + 420W táp: 8000 Ft

Nem a legszebb és legfejlettebb, de nagyon olcsó, a cég nem ma kezdte a házak gyártását és a tápegység is elegendő lesz egy szerény asztali géphez

 

Ez a gép évekig hű társunk lesz. Kicsi, csendes, modern és könnyedén bővíthető akár középkategóriás játékPC-vé is. Ha a dizájn sem utolsó szempont, a 10 ezer forint alatti ház+táp kombókat kerüljük el.


Végösszeg: 58 500 Ft


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.