Hirdetés

A Nintendo egy őskori lelet



|

Az eredeti Nintendo Entertainment System múzeumi tárgyként hat a fiatalabb korosztályra.

Hirdetés

Attól függően, hogy valaki mikor volt fiatal, valószínűleg találkozott az éppen aktuális Nintendo konzolokkal - elvégre a márka a mai napig nagy névnek számít, az utóbbi évek botladozásai ellenére is. Aki az 1980-as, 1990-es években kezdett először játszani, az kétségkívül rengeteg kellemes órát töltött el a Nintendo Entertainment System, a Super Nintendo (Super Nintendo Entertainment System) vagy a Nintendo 64 társaságában. 

Hirdetés

 

Dicső múlt

A Nintendo bár korábban is próbálkozott saját konzollal, az első nagy sikert a NES-sel érte el, amikor a 8 bites videojátékokat futtató eszköz 1983-ban, Japánban jelent meg először. 1985-ben Észak-Amerikába, majd 1986-ban Európába is megérkezett. 

A NES korszakalkotó volt a maga idejében, hiszen nem csak a legjobban fogyó gamer konzol volt, hanem az észak-amerikai játékipart is újraélesztette. A Nintendo akkor állt elő a jelenlegi üzleti modellel, amelyben a külsős fejlesztők a platformjukra fejleszthettek és terjeszthettek tartalmakat. A legjobban talán az jelzi a NES jelentőségét, hogy a népszerű IGN 2009-ben a valaha volt legjobb videojáték-konzolnak titulálta. 

 

Egyszer még etalonnak számított

 

Múzeumi jelen

Mi a helyzet a NES-sel manapság? Természetesen nem sok minden, elvégre alaposan eljárt felette az idő, és legfeljebb az igazán komoly gyűjtők, rajongók szekrényében lapul belőle egy-egy darab. De vajon mennyire ismerik a mai fiatalok, gamerek? 

A The Fine Brothers Productions egy korábbi videója erről árulkodik. A Benny és Rafi Fine-ból összeállt csapat rendre elővesz valami régiséget, majd videóra veszi, miként reagálnak rá a mai fiatalok - legyen szó tárcsázós telefonról, kazettás Walkmanről vagy éppen egy régi Apple gépről. Természetesen a NES sem maradt ki a sorból. 

 

Maisie Williams és a NES

 

A csapat videójában még Maisie Williams is feltűnik, akit a Trónok harca sorozatból ismerhetünk, Arya Stark karakterének hála. A fiúk és lányok közül néhányan még azt sem ismerték fel, hogy egy játékgépet tettek eléjük. Aki mégis tudott rajta játszani, az is unalmasnak tartotta, és általában arra panaszkodott, hogy ilyen kényelmetlen kontrollert még sosem használt. 

A konzol olyan megjegyzéseket kapott, amelyek szerint olyan, mint egy tégla, vagy mintha 1920-ból jött volna. Érdekes módon a Super Mario Brothers sokaknak ismerős volt, de az olyan klasszikusokról, mint a The Legend of Zelda, a Metroid vagy a Dragon Warrior 3, már csak kevesen hallottak. 

 

 

Abban mindenesetre mindenki egyetértett a megkérdezettek közül, hogy a NES konzol jó dolog volt: elvégre lehetővé tette, hogy a játékipar eljusson oda, ahol ma tart. Bár a bakelitlemezzel sorolják egy kategóriába, néhányan azért jól szórakoznak a régi játékokkal is, és úgy érzik, kár, hogy a társaik ebből már kimaradnak. 

Ha valaki régebben, fiatal korában még az eredeti NES-sel kezdte, akkor most kicsit őskorinak érezheti magát. Főleg az olyan megjegyzések hallatán, hogy valakinek az iPhone-tokja néz ki így, mint a NES kontrollere. 

Ti mivel kezdtétek a gamer pályafutásotokat? Ha most kellene választani, minek örülnétek jobban? Ha a NES lett volna életetek első konzolja, vagy jobb lett volna egyből egy PlayStation 4-en kezdeni? Persze biztos akad, aki inkább az NVIDIA Shield Tabletre szavaz. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.