Hirdetés

A Microsoft nem szeretné, ha a Windowszal tennénk egyenlővé



|

A Microsoft indiai vezére szerint sokan még mindig csak a Windowst látják bennük.

Hirdetés

A Microsoft gyakorlatilag az első Surface táblagépével kezdett el átalakulni: szoftverek mellett már hardvereket és szolgáltatásokat is akarnak kínálni. Azóta bár a Nokiát is megvették, a legtöbb ember számára a Microsoft név mindig csak a Windowszal egyenlő. A The Economic Times erről a jelenségről beszélgetett a redmondi cég indiai vezérével, Bhaskar Pramanikkal. 

Hirdetés

Pramanik szerint a helyzet aggasztó, de az emberek remélhetőleg felfedezik az általuk nyújtott lehetőségeket. Példaként az Office-t említette, amiről az embereknek csak egy egyszerű Word-dokumentum, egy sima táblázat vagy egy alapszintű prezentáció jut az eszükbe. Eközben ma már olyan tartalomkezelő rendszerré fejlesztették az irodai csomagot, hogy az attól is többre képes, mint bárki gondolná. Az Excel tudását az indiai igazgató szerint legfeljebb 20-30 százalékban használják ki az emberek manapság. 

Ami a hardvereket illeti, a Windows Phone egyre erősödő hadjáratát nagyban fokozhatja a Nokia felvásárlása, ha a megfelelő irányban folytatják. A pletykák szerint jövő év elején megérkezik a kicsi Surface tablet is, de talán más windowsos táblagépekkel is próbálkoznak majd 2014-ben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.