Hirdetés

A Nintendo Wii U jobban teljesít



|

A Mario Kart 8 megdobta a Nintendo Wii U eladásait, ráadásul több újdonságot is bemutatott a japán cég az ideie E3-on.

Hirdetés

Közhely, de a játékiparban a jó tartalom növeli a konzolok eladásait. A Nintendo Wii U premierje ebből a szempontból különösen rosszul indult, a japán cég többször is lejjebb vitte a konzol eladási számait, miközben brutális veszteséget könyvelt el.

Hirdetés

A Nintendo azonban felismerhette, hogyha nem tesz valamit, olyan sorsra jut, mint a SEGA, amely a Dreamcast premierje után eltűnt a konzolgyártók sorából. Valamivel több, mint két hete megjelent a Mario Kart 8 című játék (ez pedig rendesen megdobta a konzol eladásait), melyből pár nap alatt több mint egymiliió példányt értékesített a cég, az E3-on pedig bemutatott néhány újdonságot. A Mario Makerben, és az új Zeldában joggal bízhat a cég, és ezekkel talán eléri a Nintendo, hogy meglegyen a konzol remélve várt kilenc milliós összeladása. Akkor talán third-party kiadók is fejlesztenének rá, bár a Call of Duy: Advanced Warfare megjelenik rá, legalábbis az előzetes hírek szerint. Sőt, néhány elejtett megjegyzésből arra lehet következtetni, hogy valamikor érkezik a Wii U utódja is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.