Hirdetés

A notebook-piac is a mélybe száguld

|

A második negyedév 15,4 százalékos visszaesést jelentett.

Hirdetés

Egyre több elemzőcég statisztikái érkeznek meg a PC-s iparág teljesítményéről az utóbbi hónapokat tekintve. Azt már egy ideje tudjuk, hogy az asztali PC-ket magába foglaló ágazat meglehetősen rosszul szerepel, nem sok jót ígérve a gyártóknak, amelyek közül egyesek (például az alaplapgyártók) már elkezdték átcsoportosítani az erőforrásaikat a fogyasztói szektorról. 

A Gartner és az iSuppli eredményeit most már a Digitimes Research statisztikái is tovább erősítik, és egyáltalán nem festenek kedvezőbb képet a notebook-piacról. 2013. második negyedévében az eladások éves összehasonlításban 15,4 százalékot zuhantak. 

A számok furcsa módon arról is árulkodtak, hogy az év első három hónapjához képest sikerült néhánnyal több gépet eladni. Az első negyedévhez viszonyítva 1,8 százalékos pluszt regisztráltak, bár tény, hogy ez gyakorlatilag semmit nem ér a teljes képet szemlélve. Szintén érdekes, hogy az 1,8 százalék a Lenovonak és a Dellnek köszönhető, a többi márka mind csökkenést könyvelt el. 

 

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.