Hirdetés

Acer Aspire Switch 10 teszt - A vonzó hibrid



|

Kipróbáltuk az Acer legújabb, mágneses dokkolóval felturbózott eszközét.

Hirdetés

A hibrid gépek népszerűsége alapvetően annak köszönhető, hogy a táblagépek és a laptopok minden előnyét magukban hordozzák, a vásárlóknak pedig nem kell kétszeresen költeni ezen eszközökre. Emellett természetesen az sem jelent hátrányt, hogy legtöbb esetben az asztali gépekével megegyező Windowst futtatnak (sőt az érintőképernyőnek köszönhetően még a csempék funkcionalitása is tökéletesen kiaknázható), így kedvenc PC-s szoftvereink (akár a játékok is) az újdonsült táblagépünk felületén is mindenféle kompromisszum nélkül használhatók maradnak, és nem kell store-okban kutakodnunk egy hasonló funkciójú alkalmazás után.

Hirdetés

Természetesen minden gyártó a saját szájíze szerint alkotja meg készülékeit melynek köszönhetően a táblagép és laptop közötti egyensúly szinte kivétel nélkül el fog billenni valamelyik irányba. Tesztalanyunk - az Acer idei évi Computexes nagydobása - a Switch 10 esetében sincs ez másként, hisz már rövid használat után leszűrhető, hogy a táblagépes funkciók domináltak az eszköz gyártásakor.

A tablet részt mágneses zár tarja a helyén

Apró, ám mégis teljes

A Switch 10 pehelykönnyű kialakítást kapott, mely a csatlakoztatott dokkolóval együtt is alig lépi át az egy kilogrammot (nélküle pedig csupán 590 grammot nyom), így a mindennapi cipelése sem lesz különösebben megerőltető feladat. Az eszközben egy Intel Atom Z374 teljesít szolgálatot, mely kódnév egy 1,33 GHz-es órajelű négymagos processzort takar, ami hibátlanul képes kiszolgálni a mindennapi igényeket. Az apró (Atom)erőmű a kielégítő felhasználói élmény létrehozásához kiegészül még 2 GB beépített RAM-mal (mely még multitasking során sem bizonyul kevésnek), valamint egy Intel HD Graphics GPU-val is.

A fedlap műanyag, de fémnek tűnik

A készülék egyik legerősebb pontját kétségtelenül a gyönyörű, tűéles és hatalmas betekintési szöget kínáló IPS megjelenítője adja, melyről csak tüzetesebb vizsgálat után állapítható meg, hogy itt bizony nem egy fullHD felbontással operáló eszközt tartunk a kezünkben. Ez a megtévesztő minőség az Acernél házilag kifejlesztett különleges technológiáknak (Zero Air Gap, Acer LumiFlex) köszönhető, melyek segítségével sokkal szebbé varázsolható a gép kijelzőjének megjelenítése. A standard laptopfelbontást (1366 x 768) kínáló 10 hüvelykes képernyőt a mobileszközöknél már bizonyított Gorilla Glass 3 üveg védi a külső hatásoktól.

Vonzó dokkolás

A készülék egy meglehetősen újszerű mágneses zártechnológiával kapcsolódik a billentyűzetes kiegészítőjéhez, mely hibátlanul látja el a feladatát. A minőségi kialakítású dokkolóhoz egyébként kétféle állásban is csatlakoztathatjuk a táblagépet, így tovább szélesítve a felhasználási lehetőségek tárházát.

Ebből a szögből akár ultrabook is lehetne

Az apró billentyűzeten meglepően kényelmes volt a gépelés, a parányi gombok elhelyezésének köszönhetően csak ritkán fordult elő, hogy véletlenül egy szomszédos karaktert is leütöttünk. Sajnos a touch-pad kicsit képes belerondítani az amúgy szuperül elkészített kiegészítő összképébe, hisz az egyszerre akár hat érintést is felismerő felületen nem kaptak elkülönített területet a jobb és a balegér billentyűk, ezen funkciókat a pozicionáló eszköz alsó részének megnyomásával érhetjük el, melynek hatására sajnos az egész tapipad mozogni kezd.

Minőségi multimédia

A készülék apró sztereó hangszórói is okoztak némi meglepetést, hisz még maximálisra tekert hangerőn is csupán minimálisan torzul a lejátszott audiosáv, ami mindenképp elég figyelemreméltó teljesítmény egy hordozható eszköztől.

A tapipad nem nagy, de útközben életet menthet

Külön pozitívumként meg kell említeni, hogy az alkotók nem követték el azt a hibát, hogy hátlapi kamerát szerelnek a táblagépbe, hisz egy ekkora eszközt már csak igen kis réteg alkalmazna fotós funkciói miatt. A beépített előlapi (maximálisan 2 megapixeles állóképek készítésére alkalmas)szenzor webkameraként tökéletesen funkcionál, segítségével akár Full HD felbontással is megörvendeztethetjük beszélgetőpartnereinket a Skype-on.

Bármit ráköthetsz

A csatolófelületek sajnos meglehetősen limitált számban vannak jelen a Switch 10-en, ám a kevés port csupán néhány esetben jelenthet problémát (például vezetékes egér csatlakoztatásakor nem használhatunk pendrive-ot). Az eszköz jobb oldalán találhatjuk szinte az összes csatlakozót, egy microUSB-portot, egy microHDMI konnektort, a töltő adapter bemenetét, valamint egy microSD kártya foglalatot.

A gép oldalára kerültek a csatlakozók, plusz egy USB kaput találunk a billentyűzeten is

A készülék túlsó oldalán kaptak helyet a bekapcsolási, illetve a hangerőszabályozó billentyűk, valamint a 3,5-es Jack csatlakozót is itt lelhetjük meg. Az eszköz alján csupán a dokkoláshoz szükséges felületeket találhatjuk, azonban a billentyűzetes kiegészítő csatlakoztatásával egy plusz USB-porttal gazdagodik a csatlakozókínálat.

Tablet módban 4-5 órás üzemidrőre számíthatunk

Sajnos az üzemidő komolyabb használat mellett elmarad a gyártó által ígért nyolc órától, de igazából a 4-5 órás kapott eredmények miatt sem kell szégyenkeznie. A baj inkább azzal van, hogy a mellékelt dokkoló nem tartalmaz külső akkumulátort (ez ugyanis kikerült, hogy jusson hely az opcionálisan választható, de később is beépíthető HDD-nek), pedig egy ilyen komoly eszköz esetén néha megváltásként tekintenénk azokra a rejtett tartalékként megbúvó milliamperekre.

Összegzés

Az Acer táblagépe egy remek választás lehet mindazoknak akik szeretnének egy tökéletesen funkcionáló kettő az egyben eszközt, hisz az apróság tabletként és laptopként is gond nélkül megállja a helyét. A készülék apró hibáit pedig azonnal feledteti velünk a rendkívül barátságos árcédulája, melynek köszönhetően az egyik legjobb választás lehet a hibridekre vágyó felhasználóknak a Switch 10.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.