Hirdetés

AMD AM4: egy foglalat mind felett



|

Véget ér a káosz, három helyett egy socketet használ majd a cég.

Hirdetés

A jelenlegi információk szerint ugyan az AMD Zen architektúrás processzorok csak az utolsó negyedévben kerülnek majd piacra, azonban talán március környékén hivatalossá válhatnak az első AM4 foglalatot használó alaplapok. Természetesen lesz majd hozzájuk néhány APU, de a Bristol Ridge családba tartozó egységek még Excavator magokat fognak használni.

Hirdetés


A korábbi értesüléseket megerősítve most az AMD hivatalosan is bejelentette, hogy a Bristol Ridge-től kezdődően az új processzorai és APU-jai mind az új AM4 tokozást fogják használni, a jövőtállónak tervezett socketet hosszú-hosszú évekig kívánja nyúzni a vállalat. Természetesen nem zárható ki, hogy ettől függetlenül az AMD ki fog még adni néhány processzort a jelenleg elterjedt tokozásaival, de ezek várhatóan csak meglévő modellek módosított változatai lesznek.


Az univerzális AM4 tokozás kiváló hír a fogyasztók számára, hiszen sokkal egyszerűbbé és olcsóbbá teszi majd a számítógépeik fejlesztését. Az AMD jelenleg háromféle tokozással van jelen a piacon: az FX processzorok az AM3+ nevűt használják, az asztali gépekbe szánt APU / Athlon / Sempron termékek az FM2+-ba mennek bele, míg a System-on-Chip jellegű felépítéssel rendelkező Athlon / Sempron modellekhez AM1 socket kell.


(Forrás: Tom's Hardware)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.