Hirdetés

AMD Llano alaplapok és CPU-k



|

Korábban már hosszabban beszámoltunk az AMD új platformjáról, a Llanóról. Most megnézzük, hogy a processzorok és a rá épülő termékek mit tudnak.

Hirdetés

Júniusban hivatalosan is elrajtolt az AMD notebookokba és mainstream számítógépekbe szánt platformja, a Llano, amely nemrégiben már a boltokban is feltűnt. Mivel korábban már igen részletesen bemutattuk a platform minden újdonságát, így most csak emlékeztetőül, röviden összeszedtük a legfontosabbakat. Az ismertető után két alaplappal, valamint két processzorral fogunk foglalkozni, hogy kiderüljön, mire jutott az AMD az elmúlt néhány éves komoly fejlesztési időszaka után.

Fúzió röviden

Még pár évvel ezelőtt, az ATI felvásárlása után felvázolta az AMD néhány éves tervét, amelyben már akkor feltűnt a Llano a Fusion-szemlélet első hírvivőjeként. Ezután hosszú csönd következett, majd 2009. környékén ismét szóba került a CPU és GPU erejét egy lapkán egyesítő Fusion a tervekben, egy esetleges 2010-es rajtolási lehetőséggel. A dátum tovább tolódott, és végül ez év elején elindult az első széria, de nem az eredetileg tervezett Llano képében, hanem a netbookokba és nettopokba szánt, nagyon alacsony fogyasztású Brazosszal.

 



Az ebben megbújó E-sorozatú processzorok voltak az elsők az AMD részéről, amelyekben a grafikus vezérlő és a processzor egy lapkán leledzett. Érdekesség, hogy az Intel is ekkor dobta piacra hasonló megoldását, a Sandy Bridge-et, de volt egy fontos különbség, ami miatt igazán érdekes az AMD terméke. A Fusion-szemlélet szerint ugyanis az APU (Accelerated Processing Unit) lényege a „hagyományos” CPU-kkal szemben, hogy a beépített grafikus egységet ne csak a vizuális megjelenítéshez (ahogy a Sandy Bridge esetében), hanem az általános számítási feladatok elvégzésére is használhassa a rendszer. Hogy nevén nevezzük a dolgokat, a heterogén programozást kívánja ezzel a hétköznapokba behozni az AMD, amely egy következő lépés lehet az egy-, illetve a többmagos éra után, ugyanis utóbbiakkal több probléma is felmerült.

Az egymagos processzorok esetén a cél a minél magasabb frekvencia elérése volt, de a mérnökök itt már fizikai korlátokba ütköztek, így más utat kellett találniuk a teljesítmény érdemleges növelésének érdekében. Ekkor kezdődött meg a magok számának növelése, ami átmenetileg jó megoldásnak tűnt, de a nehézkes programozás és a párhuzamosság nem túl komoly kihasználtsága egyértelműen rámutatott arra, hogy ez sem lesz végleges megoldás. Szerencsére a két nagy processzorgyártó is tisztában volt ezzel, így már mindketten évek óta szövögetik a heterogén módon programozható rendszerek hálóját, hogy a rendszerszintű integráció minél hamarabb megvalósulhasson. Az AMD egy picit gyorsabb volt, és bár sok nehézségbe ütköztek, beért a hosszú évek munkája, és megérkezett a Llano platform.

Mi van az APU-ban?

Lássunk néhány technikai részletet az új platformról. A gyártás az AMD-ből kivált GlobalFoundries-nál történik, 32 nanométeres csíkszélességen, SOI gyártástechnikával. Bár túlnyomó többségben négymagos példányok készülnek, néhány kétmagos variánssal is szolgál az AMD, amely olyan négymagos egységekből készül, amelyeknek 1-1 hibásan sikerült részét letiltották. Magonként csupán 1 megabájtnyi L2-chache áll rendelkezésünkre, vagyis nem számíthatunk L3-ra. Az erősebb megoldásokban a Stars névre hallgató CPU-magok mellett egy 400 „Radeon magos” (shader egység) grafikus vezérlő is megbújik, amelyek önmagukban egy belépő szintű diszkrét grafikuskártyával érnek fel.

Ezek a grafikus egységes típusonként változók, így például a legerősebb A szériás CPU-ban Radeon 6550D operál, míg az olcsóbb, kétmagosokban 6370D. (Az összefoglaló táblázatunkban találhatók részletek.) Mivel egy APU esetében kifejezetten fontos a GPU, lássuk részletesebben, miről is van szó. A vezérlő Redwood alapokra készült (Radeon 5570), amely egy belépő szintű asztali megoldás volt az előző Radeon generációban. A 400 darab shader egységet számláló, Suda kódnéven futó eszköz az eddigi legerősebb integrált megoldás, amely főleg az Intel nem túl erős vezérlőihez képest igazi erőmű. Persze komolyabb játékok futtatására nem igazán képes, vagyis nem fog kiváltani egy diszkrét VGA-t, de arra, amire szánták, bőven elég.

 



Visszatért a Hybrid CrossFire is, ám most már Dual Graphics néven kell rá hivatkozni. Ez annyit jelent, hogy berakhatunk egy meghatározott (6670 vagy 6570) VGA-t a gépünkbe, amellyel együttműködve az integrált vezérlő többkártyás üzemmódban funkcionál a társított eszközzel. Ezenfelül számos új képesség is bekerült a Llano APU-ba, mint például az UVD3 (amely a videók hardveres gyorsításáért felelős, és immáron jóval több kodeket támogat, mint az elődök), vagy például a dinamikus priorizáció, ami a CPU és a GPU között a terhelés függvényében osztja ki a rendelkezésre álló memória sávszélességet (összesen 128 bitet). Utóbbira azért van szükség, mert a CPU és a GPU közös buszon kommunikál a memóriával, így fontos volt szabályozni, hogy melyik mikor élvez előnyt, elkerülvén az esetlegesen ebből fakadó teljesítménycsökkenést. Ha mindkét egység le lenne terhelve, akkor a GPU egy kis előnyt élvez, a Fusion-szemléletet követvén.

A legfőbb kérdés, hogy mikor lesznek olyan programok, amelyek kihasználják a heterogén programozásban rejlő lehetőségeket, ugyanis az édeskevés, hogy a hardver adott – szoftverre is szükségünk van. Tesztjeinkből kiderül, hogy mire képes mai körülmények között a Llano.

AMD A8

Most kifejezetten az asztali variánsokkal fogunk foglalkozni, azok közül is a legerősebbel, az A8-3850-nel, és a két lépéssel alatta álló A8-3650-nel. Mindkét APU négy maggal rendelkezik, viszont a frekvenciájuk, valamint a melléjük pakolt grafikus vezérlő különbözik. Előbbi 2,9 GHz-en ketyeg, és egy 600 MHz-s Radeon HD 6550D van mellette, míg az utóbbi 2,6 GHz-es megoldás mellett egy 443 MHz-es Radeon HD 6530D bújik meg. Fogyasztásukat tekintve mindkettő esetében 100 wattos TDP-t adtak meg.

Az új processzorok mellé új chipset is társult, amely immáron csak egy lapkából áll, ugyanis az északi hídban halálható egységeket mind integrálták az APU-ba, Fusion Controller Hub (FCH) néven. Kétféle chipsettel szerelt alaplapok kerülnek fel a boltok polcaira; az A75, illetve az A55. A különbség a kettő között az USB 3.0, a SATA3, illetve az FSI-alapú meghajtókezelés támogatásának hiánya – utóbbi hátrányára.

ASUS F1A75-V Pro

Az első A75-ös alaplap, amivel foglalkozunk, az ASUS műhelyéből származik. Az FM1-foglalatos újdonságra mindent rápakolt a gyártó, ami csak lehetséges. 4x1.5v DDR3 foglalat, maximum 64 gigabájtnyi memóriatámogatással; két 16x-os PICe 2.0 foglalat, amely által CrossFireX többkártyás kiépítést is összeállíthatunk; 7 darab SATA III, valamint egy eSATA III port is meglapul a deszkán.

 



A videojeleket D-Subon, DVI-on, HDMI-n és DisplayPorton, míg a hangot a 7.1-es hangkártya digitális vagy analóg kimenetein vezethetjük ki. A hűtésért két szelídebb bordázat felel, amiket egy hőcső köt össze. A régebbi kiegészítőket használókra gondolva három sima PCI is elterül az F1A75-V Prón. A szokásos ASUS-os extrák is járnak az alaplaphoz, mint például a 6+2 fázisú DIGI+ VRM vagy az AI Suite II. Az idejétmúlt BIOS-t az UEFI váltotta, ahogy azt már a brazosos megoldásoknál láthattuk, így már egérrel, kényelmesen navigálhatunk a beállítások között.

Gigabyte A75-UD4H

A Gigabyte versenyzője ugyanabban a kategóriában indul, mint az F1A75-V Pro, így nincs sok különbség az alapvető specifikációkat illetően. Ugyanúgy négy 1.5 voltos memóriamodul fér az alaplapba, amelyek maximum 2400 megahertzesek lehetnek, és összesen 64 gigabájtnyi méretűek. A videokimenetek között itt is megtalálható a négy legnépszerűbb megoldás, a HDMI, a DVI, a D-Sub, illetve a DisplayPort.

 



A hangokat egy 7.1-es integrált vezérlő szolgáltatja, míg a hálózatért egy gigabites port felel. SATA III portból 5-öt, míg eSATA III-ból egyet kapunk, így nem kérdés, hogy raidtömböket is alkothatunk. Ezenfelül USB 3.0-s és USB 2.0-s csatlakozók egész armadája áll rendelkezésünkre. Gyártói extrákból itt sem szenvedünk hiányt, elég, ha a DualBiosra, a 3 TB feletti tárolók támogatására, vagy az Ultra Durable 3 Classic kiépítésre gondolunk.

Eredmények

Tesztünk során mindkét alaplappal elvégeztük a méréseket, majd ezeket átlagoltuk, amelyekből megkaptuk a végső számokat – ezek láthatók a táblázatban. Persze az esetek nagy részében nem volt érdemleges különbség a teljesítményüket illetően, de ebben nincs semmi meglepő, lévén felszereltség és márkahűség alapján választanak a felhasználók alaplapot.

 



A processzorok teljesítményéhez hozzá kell fűzni, hogy egy sokéves megoldásról van szó, amit máig foltozgatott az AMD, így a nyers ereje nem feltétlenül tükrözi a jelen állapotokat. A következő generációban valószínűleg ki fogja nőni a Llano a gyermekbetegségeket, de addig is inkább azon érdemes eltöprengeni, hogy mi tudja kihasználni az integrált grafikus vezérlő általános számítási képességeit. A helyzet jelenleg igen furcsa, ugyanis a hardver adott, de a teljes programozási szemléleten változtatni kell, hogy a heterogén szisztéma elterjedjen. Már van erre környezetünk, például az OpenCL, de a hardvergyártóknak meg kell teremteniük először az igényt, hogy megérje ezzel foglalkozni. Habár jelenleg még igen ingatag a szituáció, néhány éven belül már teljesen természetes lesz, hogy a grafikus vezérlő is részt vesz az általános számítási feladatokban.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.