Hirdetés

Amerika hivatalos közlönye még floppyt használ



|

A Federal Registernél még mindig floppy lemezekkel dolgoznak.

Hirdetés

Még mindig floppy lemezeket használ az Amerikai Egyesült Államok hivatalos közlönye, a Federal Register. A kormány által működtetett szervezet a vezetői döntéseket, a jogszabály-változtatásokat és az elnöki hirdetményeket is floppykon keresztül adja tovább, számolt be róla a The New York Times

Hirdetés

Az "őskori" rendszer persze nem valami hatékony, és mindez komoly nehézségeket okoz minden cég számára, amelyik a kormánnyal kell, hogy dolgozzon. A floppy gyakorlatilag egy kihalt állatfaj a mai technológiai korban, az amerikai állami nyomda ugyanakkor még most is csak floppykat és CD-ket hajlandó elfogadni, pendrive-okat, memóriakártyákat és elektronikus anyagokat nem. 

A The New York Times szerint a kormány biztonságos levelezőrendszere meglehetősen drága, ezért rengeteg állami szervezet még nem tudott rá átállni. Ennek eredményeképpen sok helyen még mindig szkennelik a dokumentumokat, majd a fájlokat floppyra másolják, és futárral adják útjukra. 

A hivatalnokok a tőkehiány mellett a lassú technológiai fejlesztésekre és biztonsági aggályokra is hivatkoznak, szükségszerűnek nevezve a floppy életben tartását. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.