Hirdetés

APC fotópályázati felhívás



|

Még egy hétig küldhetők be fotók az APC pályázatára.

Hirdetés

Az APC célja, hogy a pályázat segítségével felhívja a figyelmet az elavult adatközponti megoldásokra. Abban az adatközpontban, ahol a legnagyobb problémát okozhatják a rendezetlen, felhalmozódó kábelek, a pályázat fődíjaként az APC ingyenesen berendez egy új rack-szekrényt a megfelelő kábelrendező megoldásokkal, emellett felméri az adatközpont állapotát, és szakmai javaslatot tesz az adatközpont optimális kialakítására.

 

"Még nem ért véget az APC pályázata, de eddig is sok és sokféle fényképet kaptunk. A beérkezett pályamunkák alapján elmondható, hogy a fotókon látható szerverszobák meglehetősen változatos képet mutatnak. Örülünk annak, hogy az elavult adatközponti megoldásokból eredő problémákat a hazai közepes és nagyobb vállalatok mellett intézmények is komolyan veszik" -- mondta el az eddig beérkezett képekkel kapcsolatban Szarka Attila, az APC rendszermérnöke. "Az APC pályázata arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az adatközpontok fejlesztésének és működtetésének egyik kritikus pontja a kusza kábelezés. A rendezetlen kábelek nemcsak áttekinthetetlenné teszik a hálózatot, és a rendszeren végzett munkák során többszörös hibalehetőséghez vezetnek, de aktív eszközök mellett (routerek, szerverek) még hűtési problémákat is okozhatnak" -- tette hozzá Szarka Attila.

 

Az APC legismertebb adatközponti megoldása az iparág egyetlen integrált energiaellátási, hűtési és felügyeleti megoldása, az InfraStruXure  architektúra. A most meghirdetett versenyben azonban az APC elsősorban nem az adatközpontokra, az áramellátási megoldásokra vagy a hűtésre kívánja felhívni a figyelmet, hanem (az előbbiekkel természetesen kapcsolatban álló) kábelekkel kapcsolatos problémákra. A kábel-versenyben az APC arra kéri az adatközpontok vezetőit-alkalmazottait, hogy fényképezzék le az adatközpontban található "kábelrengeteget", és töltsék fel a www.apcpromo.hu weboldalon elérhető felületen.

 

 

A pályázatról:

 

Fődíj: abban az adatközpontban, ahol a leginkább rendezetlenek a felhalmozódó kábelek, az APC ingyenesen berendez egy új rack-szekrényt a megfelelő kábelrendező eszközökkel, emellett felméri az adatközpont állapotát, és szakmai javaslatot tesz az adatközpont optimális kialakítására.

A verseny végeztével a beküldők között további díjakat – két darab Mobile Power Pack, két darab Universal Notebook Battery és két darab Power Ready Travel Case termékeket – is kisorsol az APC.

 

A képek beküldési határideje 2008. március 31.

A pályázattal kapcsolatban további információ a http://www.apcpromo.hu weboldalon olvasható.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.