Hirdetés

Arab tőke menti meg az AMD-t!



|

Az AMD arab befektetők segítségével szervezi ki gyártását. A tőkeinjekció nem csak a CPU-gyártót húzza ki a csávából, hanem így egy új, potens szerződéses félvezetőgyártó is a piacra lép.

Hirdetés

Kedd délelőtt terjedt el a hír: a Wall Street Journal online beszámolója szerint az Advanced Micro Devices egy meg nem nevezett partnerével együtt tulajdonolja majd a vegyesvállalatot. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy az új formáció, mely a cég jelenlegi gyárait, köztük a nagy németországi létesítményeket is üzemeltetné, az AMD mellett másoknak is gyártana chipeket. A lap forrásai szerint az átalakulástól az utóbbi időben gyengén muzsikáló vállalat jelentős megtakarításokat remél.


Az AMD akkor még nem kommentálta a WSJ értesüléseit, azonban a hír megjelenése után nem sokkal arról értesítette az újságírókat és az elemzőket, hogy Dirk Meyer elnök-vezérigazgató közép-európai idő szerint délután 1 órakor egy konferenciabeszélgetés során fontos bejelentést fog tenni.


Azóta már konkrétumokkal is szolgálhatunk: az Abu Dhabi illetőségű Advanced Technology Investment Company (ATIC) befektetési csoport bejelentette egy új, ideiglenesen The Foundry Company néven emlegetett - természetesen nem öntödeként, hanem szerződéses chipgyártóként működő -, amerikai székhelyű, csúcstechnológiás félvezetők gyártására szakosodott cég létrehozását. A lépés nem más, mint az AMD chipgyártásának kiszervezése. Az arab tőke már eddig is jelen volt az AMD-ben, ám a Mubadala Development Company a Foundry létrehozásával párhuzamosan az eddigi 8,1-ről, 19,3 százalékra növeli részesedését a vállalatban, mely ezzel 314 millió dollárnyi készpénzhez jut.


Az AMD az ATIC-kal közös cégbe két, a németországi Drezdában található gyárát viszi be, valamint a velük kapcsolatos vagyontárgyakat és szellemi tulajdont. Az ATIC 2,1 milliárd dollárt fektet az üzletbe; ebből 1,4 milliárd közvetlenül az új céghez kerül, míg a maradékot az AMD-nek fizetik ki, hogy az új cég részvényeiből vásároljon. A Foundry átveszi az AMD 1,2 milliárdos tartozását is.

1007foqszka.jpg


Az ATIC elkötelezte magát, hogy minimum 3,6, maximum 6 milliárd dollárt invesztál a Foundryba, hogy az a jelenlegi, az AMD által az üzletbe bevitt félvezetőgyártó kapacitást tovább fejleszthesse. Ez egyfelől jelenti a drezdai gyárak fejlesztését - ami nyilvánvalóan a jelenleg rendelkezésre álló 65, és hamarosan beinduló 45 nanométeresnél kisebb csíkszélességű technológiákra való átállást, illetve a 300 milliméteres átmérőjű szilíciumszelet (wafer) kezelését jelenti -, és egy New York államban építendő gyár felállítását is. Az AMD 44,4 százalékban, míg az ATIC 55,6 százalékban lesz tulajdonosa az új cégnek.


A fenti lépésekkel az AMD megszabadul a gyárak fenntartásának költségeitől, és a cég teljesen gyár nélküli félvezetőgyártóvá válik. (Az ATI termékek eddig is szerződéses gyártónál, a TSMC-nél, azelőtt pedig az UMC-nél készültek.)


Amint a fejlesztéseket sikerül tető alá hozni, a Foundry természetesen más cégek termékeit is gyártja majd. Az arab befektetőknek különösen vonzó lehet az AMD az IBM-mel aláírt, 2015-ig szóló, 32 és 22 nanométeres gyártástechnológia kifejlesztésére szóló együttműködési megállapodása. Ennek révén olyan szerződéses gyártót hoznak létre, melynek gyártástechnológiája valóban a csúcsot jelenti. Így felvehetik a versenyt a legnagyobbakkal, sőt még fejlesztési partnerük, az IBM szerződéses gyártást végző részlegével is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.