Hirdetés

ARM processzorok gyártásába kezd az Intel



|

Saját tervezésű lapkákról egyelőre nem esett szó, de bérgyártás biztosan lesz.

Hirdetés

A mobilokba és táblagépekbe tervezett legújabb Atom processzorok a jelek szerint technikailag ugyan képesek felvenni a versenyt a rivális ARM architektúrás modellekkel, azonban az Intelnek legfeljebb a Windows 8-as tabletek gyártóit sikerült meggyőznie, telefonos fronton továbbra sincs különösebb érdeklődés a chipjei iránt.

Hirdetés


Ettől függetlenül a vállalat komoly profitra tehet majd szert az okostelefonokból, ugyanis az ARM fejlesztői konferencián az Altera nevű chiptervező bejelentette, hogy jövőre az első 64 bites ARM lapkái már az Intel gyáraiból fognak kikerülni. A vállalat lépése elsőre szentségtörésnek tűnik, ám üzleti szempontból teljesen érthető, hiszen komoly bevételre lehet szert tenni a bérgyártásból.


Az Intel úgy tűnik már nem hisz különösebben a telefonos Atom processzoraiban, így jegeli a chiptervezőkkel való harcot, inkább a TSMC-hez, GlobalFoundries-hez és Samsunghoz hasonló bérgyártókkal kíván rivalizálni.


(Forrás: Neowin | Fotó: Nao lizuka / Flickr)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.