Hirdetés

ASUS Lamborghini VX2 - gyorsabb mint valaha



|

Az ASUS és a Lamborghini csúcsnoteszgépe gyorsabb és szebb, mint elődje, és a hibáit is kijavították.

Hirdetés

Az első generációs ASUS Lamborghini notebook exkluzív gépnek számított a maga kategóriájában, ám kevésbé volt egyedi, mint például a nagy ellenfél Acer Ferrari. Időközben a gyártó ledolgozta hátrányát, a VX2 igazi remekműnek mondható.

 

 

lambo_1_k.jpg
 

 

Első látásra nem sok eltérést vehetünk észre a régi és az új gép között, hiszen a Lamborghini-sárga fedél a fekete rács kivételével szinte nem változott. A lényegi különbségeket nyitott állapotban kell keresnünk: a fedél felnyitása után a sportautó belsejéhez hasonló szentély tárul a szemünk elé – mindez a sárga varrattal szegélyezett, fekete bőrrel körülfuttatott billentyűzetnek és tapipadnak köszönhető. Az első generáció egyik nagy hibája volt, hogy a funkciógombok felirata a sötét színű fémborításon olvashatatlan volt, de ez a probléma megoldódott. Hála ennek – és még számos apró változtatásnak – a VX2 munkafelülete minden szempontból első osztályú és szemet gyönyörködtető.

 

 

lambo_2_k.jpg
 

 

Rengeteg egyedi kiegészítő jár a gép mellé: bőr hordtáska, vezeték nélküli egér és bőr egérpad. Sajnos ez utóbbi kettővel nem voltunk elégedettek: az egérpad széle kissé vágja a felhasználó csuklóját, míg a mellékelt Logitech egér minősége hagy némi kívánnivalót maga után.

 

 

lambo_3_k.jpg
 

 

Paramétereit tekintve az új Lamborghini notesz maximális minőséget és teljesítményt nyújt, s leszámítva az említésre sem méltó apróbb hibákat, az ASUS-nak sikerült a VX2-vel megalkotnia az igazi Lamborghini-életérzést közvetítő hordozható gépet.

 

Tulajdonságok:

  • Intel Core 2 Duo T7400 processzor
  • Intel 945PM Express lapkakészlet
  • NVIDIA GeForce 7700 GO 512 MB TurboCache grafikus kártya
  • 2 gigabájt DDR II 667 MHz-es memória
  • 160 gigabájtos merevlemez
  • 15,4 hüvelykes Wide Colorshine kijelző
  • 1680×1050 képpont felbontás
  • Express Card bővítőhely
  • Beépített Bluetooth és Wi-Fi vezérlő

 

lambo_4_k.jpg
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.