Hirdetés

ASUS O!Play TV Pro teszt



|

A médialejátszók területén az ASUS eddig is bebizonyította már, hogy van keresnivalója a piacon. De mire képes felsőbb körökben?

Hirdetés

Vajon mire képesek egy olyan gép megalkotásával, amely valóban minden igényt igyekszik kielégíteni, ráadásul mindent úgy, hogy nem a high-end kategóriát veszi célba. Az 50-60 ezer forintos kategória még szerencsére nem az az ár, amit túl soknak lehet nevezni egy teljesen univerzális, DVB-T tunert, 3D támogatást és a 3,5 colos merevlemez-dokkolót kínáló szerkezet esetében, a kérdés már csak annyi: vajon mindez hogyan képes jól együttműködni?

Az ASUS O!Play TV Pro nevet viselő készülék hangulatában tökéletesen illeszkedik az eddig megismert O!Play szériába, elegáns, nem hivalkodó, zongoralakk fekete festéssel egy könnyű, műanyag borítású testet kapott, amelynek köszönhetően súlya szinte alig, az ember kényelmesen tudja pakolászni. Kis kék/narancssárga LED-es jelzőfény is került rá (kötelező hangulati elem, szerencsére a beállítások között kikapcsolható), az előlap két oldalán pedig memóriakártya-olvasó, USB 2.0 illetve 3.0, valamint egy 3,5 colos merevlemez tárolót találunk, amelybe akár egy 3 terrás darabot is beszerelhetünk. A hátoldalon adott egy 1.4-es HDMI, kompozit és RCA kimenet, koaxiális és egy optikai audió kivezetés, antenna be- és kimenet, Gigabites Ethernet vezérlő, valamint egy harmadik USB-port.

Ez már önmagában elég impozáns, de a dobozban bőven akad még látnivaló, és eljön végre az a ritka pillanat, amikor nem kell semmiért sem külön elmenni vásárolni. A gyártó ugyanis a TV Pro mellé ad (nyilván) hálózati csatlakozót, RF koax kábelt, tévé antennát, kompozit és egy HDMI kábelt is, amit azért viszonylag ritkán szokott gyári csomagolásban találni az ember, szóval az örömkönny csomagolás közben garantált. Érkezik még egy távirányító is, amely a médialejátszók viszonylatában egész korrekt formát ölt, egyedül a Facebook „Like” gomb rémisztő egy picit, ennek szerepére hamarosan fény derül.

A működés terén az ASUS O!Play TV Pro nem maradt szégyenben: kicsit lassan kapcsol be, néha elgondolkozik, de alapvetően sokkal gyorsabb, mint a korábbi lejátszók. Van magyar nyelv, az elrendezés logikus, a beállítások szinte mindenre kiterjednek. A feliratok esetében nem csak az elhelyezés és a csúsztatás adott, de még a színt, a kódolást és a betűméretet is szabadon állíthatjuk. Kapunk egy ütőképes fájlkezelőt is, ráadásul a NAS terén sem maradunk szégyenben, a gép FTP szervert, iTunes rendszert, Samba és Bittorrent klienst is zokszó nélkül kezel, a leírás tanulmányozásával pillanatok alatt bele lehet rázódni a kezelésébe. Az online tartalmak is adottak (mostanában minden gépet muszáj „okosítani”), de ez nem oszt, nem szoroz. A zene- és a képlejátszás terén az ASUS hozza a szokásost, szinte minden formátummal megbirkózik, a lejátszás személyre szabható, és a távirányító „Like” gombjával meg is oszthatjuk az élményt – a Facebook generáció tapsikolhat örömében.

Az O!Play TV Pro beépített tunere kódolatlan digitális földfelszíni sugárzású televíziós adások fogadására képes, ez nem a kábelen érkező jelet jelenti, hanem az antennával fogható műsorokat. Ezek akár rögzíthetőek is merevlemezre, de visszatekerésre, megállításra is módunk van, mintha csak egy set-top boxot kezelnénk, itt is csodásan működik minden. A videólejátszást hagytuk a végére, mert itt kicsit ambivalensek az érzéseink. A lejátszó megbirkózik minden formátummal, tökéletesen kezeli is őket. A 3D támogatás nem kamu, a half SBS vagy top-bottom videók reccenés nélkül futottak, sajnos full SBS videót nem tudtam kipróbálni, de fórumok szerint azt még nem viszi, mint ahogy egyébként a 70 Mbps-os bitrátájú videóba is beletört a bicska. Ez persze nem végleges, jönnek a frissítések, ráadásul más hiány nincs is, a hangkódolás terén is remekel a gép. A sokféle beállítás ellenére mégis úgy éreztük, hogy SD tartalom esetén a kép nemes egyszerűséggel gyenge. A teszteléshez használt LG 3D okostévé saját lejátszója szebben skálázta fel a gyengébb .avi tartalmakat, ellenben a HD videók esetében kiesett a szemünk a gyönyörtől. Ez az egyetlen apróság az, ami némi bizonytalanságot kelthet, de az ASUS O!Play TV Pro egyébként pont az a lejátszó, amit sokan keresnek. Ha még kicsit dolgoznak vele szoftveresen, akkor tökéletes vétel lesz és már most is érdemes darab, már csak felszereltsége miatt is.

Adatok:

- Sokrétű videoformátum támogatás (MPEG, RM, RMVB, VC-1, H.264, H.264 MVC(3D), XVID, MP4, MOV, AVI, ASF, WMV, MKV, BD-iso, DAT, MPG, VOB, ISO
- Audio kodek: PE, MP2, MP3, WAV, AAC, OGG, FLAC, AIFF, Dolby Digital Plus, Dolby True HD, Dolby True HD (dekódolás), DTS digital Surround, Tag ID3, MS-ADPCM/LC-AAC/HE-ACC/COOK/RA-Lossless
- Online szolgáltatások: Acetrax, YouTube Leanback, Facebook, Dailymotion
- Kép : JPEG, BMP, PNG, GIF, TIFF
- Felirat : SRT, SUB, SMI, SSA, ASS, TXT, idx+sub

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.