Hirdetés

Az Apple és az Intel együtt



|

Hirdetés

A vállalat ugyanis úgy döntött, hogy megszakítja üzleti kapcsolatait eddigi partnerével, az IBM-mel, és nagyobb piaci részesedés elérése érdekében az Intel mellé szegődik.

A döntést hivatalos formában valószínűleg a mai napon San Francisco-ban kezdődő Apple Worldwide Developer Conference alkalmával jelentik majd be. Ennek nyomán több mint 10 éves üzleti kapcsolat ér véget az Apple és az IBM között, hiszen a MAC gépek révén igen sikeressé vált cég már 1994 óta gyárt termékeket PowerPC alapokon. A mostani váltásnak már korábban is voltak előjelei, hiszen Steve Jobs vezérigazgató egyre többször hangoztatta, hogy nem elégedett az IBM teljesítményével. Ez a vélekedés mindamellett nem volt egészen alaptalan, hiszen az IBM által régóta emlegetett 3 Ghz-es processzor a mai napig nem jelent meg, illetve a szűk termékpaletta is okozott fennakadást, és mindezek a tények nagyban hozzájárultak az új Apple modellek folyamatos késéséhez.

A szakításról szóló híreket egyes elemzők igen komoly kétségekkel fogadták, ugyanis korántsem vehető biztosra az Intellel tető alá hozott üzleti tranzakció sikere. Egyrészt az Apple sok olyan felhasználót elveszíthet, akik kifejezetten az egyedi felépítés miatt vásárolták gépeiket, ráadásul a szoftveres hátteret is teljesen újra kell írni. Ez persze nem feltétlenül jelent majd komoly nehézségeket, hiszen például a Mac OS X-nek van x86 -kompatíbilis változata, és más szoftverek átprogramozása sem okozhat túl nagy problémát (ez viszont nyilván még nem jelenti azt, hogy a cég speciális szoftvereit is teljesen x86 -kompatibilissé kívánná tenni, hiszen azzal a konkurencia - leginkább a Microsoft - igen jól járna). Az Apple a Mac Mini, és egyéb, alacsonyabb árkategóriás gépeit már 2006 nyarán, míg csúcstermékeit 2007 közepére kívánja átalakítani az új hardveres környezetnek megfelelően. Az üzlet igazi nyertese kétségkívül az Intel lehet, hiszen abban az esetben, ha az Apple sikeresen átvészeli a váltást, úgy negyedévente több mint egymillió processzort értékesíthet a megállapodás keretében.

Ehhez képest azonban az IBM vesztesége sem túl nagy, inkább csak erkölcsi jellegű, hiszen a PowerPC architektúra a jövőben is piacon lesz, például a Sony, a Microsoft, vagy a Nintendo termékeiben, valamint a nagy teljesítményű szerverekben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.