Hirdetés

Az Intel X79-es alaplapok nem bírnak a komolyabb CPU-hűtőkkel



|

A négycsatornás memóriatámogatás miatti új elrendezés ellehetetleníti a nagyobb processzorhűtők használatát.

Hirdetés

Amikor az Intel a Sandy Bridge-E architektúra kifejlesztésébe kezdett, az egyik fontos cél a nagyobb memória-sávszélesség támogatása volt a lapkákat illetően. Azért, hogy ezt elérjék, a négycsatornás konfigurációt választották, ami elméletben 33 százalékkal jobb eredményt ad a háromcsatornásnál, amit a Nehalemnél alkalmaztak.

 

Nem volt azonban zökkenőmentes ennek a kivitelezése: fontos volt a memóriafoglalatok pontos elhelyezésének mikéntje az alaplapon - a socketeknek nagyjából ugyanolyan távolságra kell lenniük a processzor foglalatától, ami egy drasztikus áttervezéshez vezetett. Mostanra már számos X79-es alaplapot láthattunk, azonban eddig a legtöbben nem tudhatták, hogy az új kialakítás komoly problémát okoz.

 

 

Az X79-es alaplapok esetében ugyanis sok esetben nem megoldható a nagyobb processzorhűtők használata. Ezeket a nagyobb teljesítményű hűtőket úgy tervezték, hogy felszerelés tekintetében azt vették figyelembe, a processzornak csak az egyik oldalán vannak memóriafoglalatok. Az LGA2011-es alaplapokra való felszerelés ezért nagy kalandnak ígérkezhet.

 

A probléma nem csak egyetlen gyártót érint, az összes LGA2011-es alaplappal probléma van, amit eddig megterveztek. Amíg nem történik érdemi előrelépés az ügyben, a korai vásárlóknak azt ajánlják, nagyon körültekintően válasszák meg a gépük alkatrészeit, vagy használjanak vízhűtést.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.