Hirdetés

Az MSI is megszólalt az órajel-ügyben



|

A cég szerint a tesztelők rendszeresen elfelejtették aktiválni a nagyobb teljesítményű módot.

Hirdetés

A múlt héten kitört egy apró botrány, ugyanis kiderült, hogy az ASUS és az MSI egyes tesztelésre kiküldött gamer videokártyái alapértelmezetten a legmagasabb órajeleket kínáló üzemmódban dolgoztak. Ezzel szemben a boltokban megvásárolható fogyasztói modelleknél ezt az üzemmódot manuálisan kell aktiválni a kártyákhoz járó segédprogramokban, gyári beállítások mellett minimálisan alacsonyabb órajeleken működnek.


Hirdetés


Az ügy kipattanása utáni napon az ASUS állásfoglalást adott ki a témában, amely szerint pusztán kényelmi okból kaptak más alapértelmezett üzemmódot használó kártyát a tesztelők, így ugyanis nem kell az OC mód aktiválásával bajlódniuk. Most az MSI is nyilatkozott: a gyártó némileg őszintébben kimondta, hogy a segédprogramot rendszeresen elfelejtik telepíteni a tesztelők, emiatt pedig nem szeretnének az elvártnál alacsonyabb mérési eredményeket látni a teszteken.



Úgy gondoljuk, hogy az ASUS és MSI érvelése racionális, a kérdéses gamer kártyákból valóban a lehető legnagyobb teljesítményt szeretnék kisajtolni a fogyasztók, a gyári túlhajtásos teljesítmény fontos vásárlási szempont. A problémát pusztán az jelenti, hogy a cégek elfelejtettek szólni a sajtó munkatársainak az eltérő tesztelői és bolti órajelekről, pedig ezt a korrekt tájékoztatás érdekében nekik meg kellett volna említeniük a tesztjeikben.


(Forrás: KitGuru)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.