Hirdetés

Az Nvidia is készül a versenyre



|

Hirdetés

David Kirk a Bit-tech.net weboldalnak adott interjújában beszélt a vállalat lehetséges újításairól, amelyben érdekes módon gyakorlatilag a rivális gyártó korábbi elképzelését visszhangozta. A szakember először a G70 (GeForce 7800) bemutatkozásáról beszélt, és kiemelte a tervezőcsapat eredményeit, amely bravúros megoldások révén a teljesítmény növelésével egy időben csökkenteni tudta a fogyasztást. Az Nvidia harmadik generációs DirectX 9 chipje ezáltal kiválóra sikerült, míg az ATI az R520 kapcsán újabb és újabb csúszásról kénytelen beszámolni.

A soron következő fejlesztések kérdésében azonban Kirk némi meglepetéssel szolgált, és éppen azt az utat követte végig, amely korábban már a nagy rivális nyilatkozataiban is megjelent. Ez nem más, mint a jövendő grafikus chipek pixel és vertex feldolgozó egységeinek teljes egyesítése, amely leegyszerűsítené a gyártási folyamatot, igaz, jócskán megnehezítené a tervezést. Az ügy pikantériája, hogy az Nvidia korábban elzárkózott ezen megoldás elől, és az ExtremeTech weboldalnak adott interjújában éppen David Kirk volt az, aki nem tulajdonított nagy jelentőséget a pixel és vertex feldolgozás egységesítésének.

"Nem vagyok biztos abban, hogy egy gyors és hatékony vertex shader architektúra önmagában is képes garantálni egy hasonlóan gyors és hatékony pixel shader egységet. A pixel shader ugyanis jóval nagyobb számítási képességet és sávszélességet igényel, mint egy optimalizált vertex shader egység. Tehát ha ugyanazon pixel shader egységgel végeztetnénk a vertex számításokat, a hardver legnagyobb része kihasználatlan maradna. Vajon melyik a jobb megoldás - két jól elkülönülő, optimalizált egység, vagy egy közös, amelyik kevésbé hatékony? Ha mindenben jók akarunk lenni, semmiben sem lehetünk igazán profik" - jelentette ki akkor Kirk.

A szakember azonban most már lát esélyt egy egységesített architektúra megvalósítására, bár hangsúlyozta, hogy ennek megtervezése igen bonyolult feladat. "Jóval nehezebb megtervezni egy egységesített chipet, mivel annak természetszerűleg kétszer annyit kell teljesítenie. Az egyesítés másik megfelelője a megosztás, ám ez a szó egyben vetélkedést is jelent. Nagyon nehéz olyan processzort tervezni, amely megfelelő egyensúlyt és teljesítményt nyújtana" - szögezte le a szakember, ám hozzátette, hogy idővel mindez valósággá válhat. "Mire értelmet nyer az új technológia, mi is elkészítünk majd egy ilyen megoldást. A jelenlegi architektúrában azonban bőven van még tartalék, és előbb ezt kell kihasználnunk."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.