Hirdetés

Az OLED-TV-ké a jövő



|

2010-től széleskörben is elterjedhetnek a televíziózás és a kijelzők jövőjeként számon tartott, OLED-technológiát használó megjelenítők.

Hirdetés

 

samsungoled.jpg
 

 

Ha ma egy nappaliban meglátunk egy nagy LCD-TV-t, vagy HDTV-t, valószínűleg tetszéssel csodáljuk. Bár a QuadHD-TV-kre és azok csodálatos felbontására úgy tűnik még várni kell, a jövőben már másfajta csúcstechnológiás tévéket nézhetünk.

 

Ezentúl nem csak nagy lesz a megjelenítő, de olyan vékony is, mint egy darab papír. Na és persze ezekhez a tulajdonságokhoz az eddiginél még jobb képminőség társul. Mi keltené fel az ember figyelmét, ha nem egy ilyen kijelző?

 

A Sony kirobbanó és egyben méregdrága újdonságként mutatta be 2007. októberében a XEL-1-es OLED-TV-t, amelynek bemutatkozását követően több gyártó is csatlakozott a piachoz. Azóta a Toshiba, a Samsung, az LG, és a napokban a Panasonic is csatlakozott az OLED-iparhoz.

 

Szintén a napokban történt, hogy a Samsung döntést hozott a jelenlegi gyártási szám növelése mellett. Így két éven belül megnégyszerezik a panelek gyártását. A tömegtermelésnek hála az OLED-TV-k ára így jelentősen csökkenhet, hiszen bármilyen remek technológia is ez, jelenleg kifejezetten drága.

 

sonyoledtv_03.jpg

 

A Sony XEL-1 mindössze 11 inches képátmérővel rendelkezik, de majd 400 000 forintba kerül. Hiába a remek kép, és a vékony megjelenítő; valljuk be, ennyi pénzért már inkább egy jó HDTV-t választanánk.

 

A napokban azonban az LG is a tömeggyártás mellett határozott, így egyre biztosabb, hogy az OLED-TV-k ára az elkövetkezendő két évben csökken majd.

 

Jelenleg a technológia másik gyenge pontja, hogy a kijelzők mérete kicsi. Azonban ezen a téren is fejlődés várható, ugyanis a Samsung már 2009-ben és 2010-ben, az LG pedig 2011-ben közepes és nagy méretekben is gyártja majd a paneleket, amelyek átmérője eléri majd a 32 inchet.

 

Noha a csökkenő árakra, a nagyobb kijelzőkre, és az OLED-TV-k elterjedésére még várnunk kell körülbelül 2-3 évet, immáron bizonyossá vált, hogy mind a televíziózás, mind a megjelenítők tekintetében az OLED-és AMOLED-kijelzőket tekinthetjük a közeljövő legjének.

 

sonyoled_2.jpg
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.