Hirdetés

Befuccsolt tervek, elbukott fejlesztések



|

Nagy elánnal csaptak bele a cégek az idei évbe is, de alig telt el pár hónap és máris sikerült összeszednünk három befuccsolt fejlesztést. Pedig olyan szépeket ígértek a gyártók.

Hirdetés

Jövőbe látni senki sem képes, még az óriáscégek sem, így érthető, hogy nem minden fejlesztés és újdonság, illetve előrejelzés valósul meg úgy, ahogy azt szeretnék. 2016-ban is akad ilyen szép számmal, de mi ezek közül most három olyat szedtünk elő, amelyek az elmúlt hónapokban, illetve tavaly nagyon sokat szerepeltek a hírekben és a mögöttük álló cégek sokáig úgy aposztrofálták ezeket, hogy bizony forradalmat hoznak. Nos, inkább csendben elmúltak, de azért ebből is rengeteget lehet ám tanulni.

Hirdetés


Intel tik-tak

Nem is igazán egy konkrét termékről, inkább ütemtervről van szó, amikor az Intel óraművét emlegetik. A Tik-tak egy agresszív termékfejlesztési stratégia, amit az Intel a processzorok fejlesztéséhez használt fel. Anno, a Pentium 4 sötét éveiben, amikor az AMD igazán erősödni tudott, a Tik-tak nagyon nagyot szólt. Kezdve az Intel Core generációval az Intel átállt arra, hogy minden évben valami egészen újat tesz le az asztalra. Az egyik évben a gyártástechnológiában lép előre, majd amikor már nagy hatékonyságot ért el, leváltja a microarchitektúrát is. Az ütem gyilkos, mégis sikerült közel 10 évig tartania az Intelnek, egészen a 22-14 nm-es váltásig. Jelenleg a 14 nm-nél járunk és már hivatalos, hogy három processzorgeneráció is készül ezzel a gyártástechnológiával.


Windows Phone

Mi aztán tényleg az utolsó pillanatig kitartottunk a Windows Phone és a Windows 10 for Mobile mellett, de végül feladtuk. A Windows Phone-nak sok olyan pillanata volt, amikor úgy tűnt, reális fenyegetést jelenthet a két mobil-nagyágyúra, az Androidra és az iOS-re. Anno a termékfejlesztés, az ígéretek, az árak és extrák is érkeztek szép számmal, ám amikor komolyra fordult volna a dolog, a Microsoft valahogy mindig visszavett a tempóból. Aztán jött a Nokia-Microsoft egyesülés, majd a Here eltávolodása a platformtól, a Windows 10 for Mobile kínos csúszása, az app-fejlesztők lemorzsolódása, végül pedig a legutóbbi Microsoft konferencia, ahol a Microsoft kijelentette, idén nem fókusz számára a Windows 10 for Mobile, ezért nem is nagyon törik majd magukat. Mindezt csak megkoronázta az a hír, hogy a Surface Phone-t is minimum egy évvel elhalasztja a vállalat. A hivatalos indok szerint inkább az asztali Windows 10-re fókuszálnak.


Ez már abból is sejthető volt, hogy az MS saját appjai sokkal jobbak Androidon és iOS-en, mint Windows Phone-on, ami minimum aggasztó hír. Ha mindehhez még a Windows 10 for Mobile kusza frissítési stratégiáját is hozzávesszük (az utolsó pillanatban néhány telefon kiesett a támogatottak közül), nem nehéz azt tanácsolni, hogy ne ugorjunk fejest ebbe a kétes jövőjű platformba.


Google Glass

De ne maradjon ki a körből a Google sem. A cég abszolút uralja a keresők, hirdetők, stream videószolgáltatás piacát, de néhány dolog egyszerűen nem jön össze neki. Az egyik ilyen a közösségi média: jelenleg a Google+-szal próbálkoznak, de a Facebooknak még a nyomába sem érhetnek és ez már nem az első próbálkozás. Pénz, jó fejlesztői gárda adott, de valami mégis hiányzik a sikerhez.


A másik zsákutca a Google Glass, aminek megjelenésekor mindenki hüledezett, hogy ez bizony a jövő és mindenkinek ilyen lesz a fején hamarosan. A fejlesztés meg is indult, de azért csak voltak olyan részei a szemüvegnek, amik nem működtek igazán jól, a mindennapos használatban pedig inkább kényelmetlen volt a Glass, mintsem segítség. A projekt egy ideje már csökkentett lángon futott, a Google sem erőltette, míg végül tavaly beszüntették az 1500 dolláros szemüveg árusítását, mondván, alapos átdizájnolás folyik a háttérben egy új Glass reményében. Ezután ismét csend következett, majd idén januárban már nem is volt olyan meglepő, amikor minden elérhetőséget, támogatói oldalt lekapcsoltak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.