Hirdetés

Belefulladunk az okosórákba



|

Most az Acer döntötte el, hogy a jövő év elején beszáll a viselhető kütyük piacára.

Hirdetés

Nagyon úgy tűnik, hogy a viselhető kütyükből hamarosan nem lesz hiány, és akár olyan robbanást is okozhatnak, mint korábban az okostelefonok vagy a tabletek. A Google, az Apple és a Samsung után már további gyártók is elkötelezték magukat a szektorban, most éppen az Acer

Az Acer jelenleg azon dolgozik, hogy milyen formában tehetné elég kívánatossá az egyes viselhető eszközeit a vásárlók számára - ez persze elég nagy kihívás mindegyik cég számára. A tajvaniak szerint egyébként egyáltalán nem újdonság a viselhető eszköz, egyszerűen csak korábban nem fejlődött eléggé. Most viszont dollármilliárdos üzletet látnak benne a gyártók, köztük az Acer is. 

Az Acer a legfontosabbnak az üzemidőt tartja, éppen emiatt pedig egy olyan okosórát akar kiadni, amely automatikusan tölti magát, ha éjszaka ledobjuk egy asztalra. Ezt persze kizárólag egy dokkolóval vagy egy vezeték nélküli töltővel lehetne megvalósítani. Az Acer várhatóan a jövő év elején mutatja be az okosóráját, amit persze kínál majd az Apple és a Samsung is. 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.