Hirdetés

Biztosan nem lesz Surface Mini



|

A Microsoft pénzügyi jelentése alapján most már biztos, hogy a táblagépet elkaszálták.

Hirdetés

Már a hó elején is lehetett arról hallani, hogy a Microsoft nem fogja erőltetni a Surface Mini sorozatgyártását, az ugyanis túlságosan gyengén teljesít a riválisokhoz képest. Bár egyes jelentések szerint több tízezer táblagépet már legyártottak, a bejelentés eddig elmaradt, ami arra engedett következtetni, hogy a Mini nem kerül majd bolti forgalomba.

Hirdetés

A Microsoft ma hozta nyilvánosságra a pénzügyi jelentését, ahol a hardver szekcióról szóló részben említik a táblagépet. A cég előzetesen számolt azokkal a költségekkel és későbbi bevételekkel, amelyekkel a Surface család bővítése járt volna, végül azonban úgy döntöttek, nem hozzák forgalomba a terméket.

 A Mini-t eredetileg a Surface Pro 3-mal egy időben akarták bejelenteni, a Microsoft azonban az utolsó pillanatban visszalépett. Néhány leírás és használati útmutató természetesen kiszivárgott a táblagépről, de a gyakorlatban sosem találkozhattunk vele. A cég Surface-ből származó bevételei 409 millió dollárt tettek ki ebben a negyedévben, amely jelentős visszaesés az előző 3 hónap 494 milliójához képest.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.