Hirdetés

Boldog 25. születésnapot PC!



|

A világ első személyi számítógépe, az IBM PC 5150-es éppen 25 éve, 1981. augusztus 12-én született. Elképzelni is nehéz, hogy milyen lenne ma az élet számítógépek nélkül.

Hirdetés

A világ első személyi számítógépét 1981. augusztus 12-én mutatta be az IBM. A mintegy 11,3 kg tömegű és 15 cm magas gépben egy 4,77 MHz-en üzemelő Intel 8088 processzor működött. Mai szemmel nézve a gép nem volt túl erős, de abban az időben hatalmas sikert aratott, ráadásul hamar iparági szabvánnyá nőtte ki magát.



Három évvel később, 1984-ben 11 számítógépes kutató közös álmuk megvalósításán fáradozott: létrehozni egy céget, amely a személyi számítógépezés előnyeit az üzleti élet vezető szereplőivel világszerte megismertetné. Ennek eredményeképpen jött létre a Legend, azaz a mai Lenovo.

Az IBM25 év alatt több mint 2000 szabadalmával, három kutatóközpontjával (japán, kínai és amerikai) és több, mint 1700 kutatómérnökével nemzetközi technológiai vállalattá vált.



Az elmúlt 25 évben sok minden megváltozott. A leglázasabb fejlődés időszak talán már elmúlt, némely terület már majdnem elért, némely terület pedig már el is hagyta a növekedés csúcsát. Mindezek ellenére, a huszonegynéhány éves PC-ipar lendülete még igen távol van a lassulástól. A PC egyfajta ugródeszka az üzleti felhasználóknak, amely meghatározza a csoportmunka és a kommunikáció jövőjét, és egy gyorsabb, integráltabb, hatékony és a kooperativitást segítő problémamentes munkakörnyezethez segíti hozzá őket. A PC-iparág fejlődése szélsebes, de mindig újabb és újabb kutatás - fejlesztés szükséges a növekedés fenntartásához.



Az IBM/Lenovo szerint még sok minden áll előttünk, amely megújulást hozhat az iparban. A vezeték nélküli hálózatok terjedése, a digitális ujjlenyomat mind-mind hozhat még szép napokat a felhasználók számára, pláne ha belegondolunk, hogy a gépek mérete napról napra egyre kisebb. A ma ismert PC segít majd igazán abban, hogy a világ közelebb kerüljön hozzánk.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.