Hirdetés

Boldog születésnapot CD!



|

1982. augusztus 17-én készült el a Philips gyárában a világ első CD-je.

Hirdetés

A Philips és a Sony már 1979-ben megkezdte az új digitális hanglemez megtervezését célzó, közös munkáját. Az eredeti cél 1 órányi hanganyag tárolása volt, és ehhez elegendő lett volna a 115 milliméteres átmérőjű korong. Végül a felek a kapacitást 74 percre való bővítése mellett döntöttek, lehetővé téve Beethoven 9. szimfóniájának egyetlen lemezen való kiadását. 1980 júniusában született meg a Philips és a Sony által javasolt "Vörös könyv" szabvány, ami a CD és a CD-ROM formátumok minden technikai specifikációját tartalmazta.

 

 

cd.jpg

 

Piet Kramer, aki akkoriban a Philips optikai csoportjának tagja volt, és jelentős részt vállalt a CD-technológia kifejlesztésében, így jellemezte a Philips és a Sony közös munkáját: "Amikor a Philips szövetkezett a Sonyval a CD kifejlesztésére, elsődleges célunk az volt, hogy megnyerjük a világot a CD számára. Mindezt a nyitott együttműködés tette lehetővé az új szabvány kidolgozásában. A Philips számára a nyílt fejlesztés új megközelítés volt, azonban kifizetődött. Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején soha sem gondoltuk volna, hogy egy nap a számítógép és a szórakoztatóelektronikai ipar egyaránt a digitális CD-t választja a számítógépes programok és filmek egyre növekvő mennyiségű adatának tárolására."

 

A történet folytatódik>>>

 

 


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.