Hirdetés

Borzasztóan drága a HoloLens fejlesztői változata

|

2016 elején, 3000 dollárért érkezik a fejlesztői változat.

Hirdetés

Mostanában nem hallottunk a Microsoft HoloLens szemüvegéről, azonban a tegnapi bejelentések mellett szó esett erről is. Hamarosan érkezik hozzá a fejlesztői kit. 

Hirdetés

A csomag a tervek szerint 2016 első negyedévében jelenik meg, és úgy fest, hogy igen drága lesz. 

A fejlesztőknek 3000 dollárt kell majd fizetni egy ilyen headsetért. Ez soknak tűnik, főleg, ha az Oculus 350 dolláros DK2-es kitjéhez hasonlítjuk. De persze nehéz összehasonlítani a két eszközt, ráadásul merőben eltérő a céljuk is. 

Azok a fejlesztők, akik ki tudják fizetni ezt az összeget, már ma jelentkezhetnek a kiterjesztett valóságra építő headsetért. Egy jelentkező maximum két eszközt kérhet, és Amerikában vagy Kanadában kell legyen, továbbá a Windows Insider programban is részt kell vennie. 

Az, hogy ki rendelhet elő, csak januárban derül ki - az első HoloLensek pedig 2016 első negyedévében kerülnek a fejlesztőkhöz. 

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.