Hirdetés

Csak 2019-ben jöhet az új HoloLens



|

A jelentések szerint átlépett a Microsoft a HoloLens 2-n, egyenesen a harmadik verzió fejlesztésébe kezdett.

Hirdetés

A legutóbbi jelentések szerint a Microsoft elkaszálta a 2017 elejére várt HoloLens 2 headsetet, és inkább egyenesen a harmadik verzió fejlesztésére koncentrál, ami valamikor 2019-ben debütálhat. 

Hirdetés

Brad Sams több névtelen forrásra hivatkozva mondja azt, hogy a következő HoloLens még legalább két év múlva fut be. A Microsoft nem cáfolta az értesüléseket, de nem is erősítette meg azokat. 

Az első HoloLens még 2015 elején mutatta meg magát: a Microsoft inkább a cégekre és tudományra koncentrált, mint a fogyasztókra és a gamerekre. A kereskedelmi verzió ára 5000 dollár, a fejlesztői csomag 3000-be kerül. 

A Microsoft a tavalyi év második felében már inkább a kevert valóságra fektette a hangsúlyt, amelyben a HoloLens az olcsóbb, Windows holografikus shellre építő VR-headsetekkel is együtt tudna működni. 

Egyes források alapján bizonyos zárt körökben a Microsoft megmutatta a HoloLens 2-t, de az MVP partnerek nem láthatták, és a 2017 eleji megjelenést is elvetették. A döntés hátterében az áll, hogy sem az Apple, sem a Magic Leap AR-alapú eszközei nem jelentenek a következő 1-2 évben fenyegetést a HoloLensre. 

A HoloLens így a Surface útját követheti, vagyis nem eladási darabszámban akar követendő példa lenni, hanem eltérő eszközként etalonná válni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.