Hirdetés

Csak néhány hétre van a HTC Nexus 9 érkezése?



|

Az Nvidia szerint a táblagép még ebben a negyedévben piacra kerül.

Hirdetés

Azt már eddig is tudtuk, hogy a HTC nagy bejelentésre készül szeptemberben, bemutatják ugyanis a cég okosóráját. Egyes értesülések szerint azonban a bejelentések sora itt nem áll meg, a HTC ugyanis egy új táblagéppel, a Nexus 9-cel is előállhat, ehhez azonban a megfelelő csillagállásra lesz szükség.

Hirdetés

Az Nvidia a napokban nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amelyben a Tegra K1 különböző felhasználási módjait taglalják. A dokumentum szerint a K1 helyet kap majd az Acer Chromebookjában, a Lenovo Terminator S9-ében valamint egy smart tévében is, de ami a legfontosabb, hogy előreláthatólag a HTC Nexus 9 is ilyen chipet használ majd, ennek megjelenését pedig 2014 harmadik negyedévére teszi az Nvidia.

Ez alapján a bejelentés akár még szeptember vége előtt megtörténhet, de azért ne igyunk előre a medve bőrére. A HTC már kiküldte a meghívókat egy október 8-án esedékes médiaeseményre, ahol kettős leleplezésre készülnek, és még arra sincs garancia, hogy a Nexus 9-et itt bemutatnák. Emellett az új táblagép nagy valószínűséggel már Android L alapú lesz, így nem csak a HTC, hanem a Google mérnökei is kellenek ahhoz, hogy befejeződhessen a munka.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.