Hirdetés

E3 - Nintendo Wii U bejelentés



|

Megtörtént a bejelentés, amire már vártunk egy ideje.

Hirdetés

A Nintendo sok egyéb érdekesség mellett a nemrégiben befejeződött E3 sajtótájékoztatóján bemutatta a következő generációs konzolját, és a hozzá tartozó kontrollert. A "Wii U" névre keresztelt szerkezet alapvető célja, hogy minden játékosrétegnek, egészen a casual-októl a hardcore-okig, mindenki megtalálja a magához illő szórakozási formát.

 

 

A Wii U az elődjéhez hasonlóan ismételten a forradalmi irányítással próbálja meg a riválisokat zavarba hozni. Az eszköz természetesen támogatja az előző generáció mozgásérzékelős kontrollereket, de ennek ellenére a hangsúly mégis az új eszközön van. Ahogy az már a korábbi pletykákban is szerepelt, az eszköz lelke a 6,2 hüvelykes érintőkijelző, mely akár a konkrét játékokat is képes megjeleníteni, miközben azokkal játszunk. Ez akkor lehet érdekes, ha egy kis időre a TV-nket más dologra szeretnénk használni, de a játékot addig sem kívánjuk felfüggeszteni. A kontroller ezen felül rendelkezik beépített giroszkóppal, előlapi kamerával (videó chateléshez), gyorsulásmérővel, két analóg karral, stylussal, és az egyéb, eddig megszokott vezérlőelemekkel. A kijelzőről nem esett sok szó, de annyi biztos, hogy a képarány 16:9-es lesz.A konzol kompatibilis lesz minden korábbi Wii játékkal, így nem kell a szekrény mélyére tenni a nehezen összeszedett gyűjteményünket.

 

Forrás: Engadget

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.