Hirdetés

Egy monitoron két kép



|

Hirdetés

A héten Tokióban bemutatott prototípusok sorozatgyártása még ebben a hónapban megkezdődik. A tervek szerint akár olyan felhasználási területek is elképzelhetővé válnak, mint például egy tévé, melyen két csatornát is nézhet két ember különböző szögből, egy időben - de említették a bemutatón az egymás ellen játszott stratégiák vagy harci játékok új generációját is.

Grant Bourhill, a cég európai, képalkotással foglalkozó részlegének igazgatója szerint maga az ötlet igen egyszerű, de a gyakorlati megvalósításán közel két és fél évet dolgoztak.
A technológia alapjául a Sharp oxfordi részlegének három dimenziós megjelenítéssel kapcsolatos kutatásai szolgáltak, melyekkel 1992-ben kezdtek foglalkozni.

Míg a 3D technológia arról szólt, hogy a jobb és a bal szem másfajta képet lásson, itt meg kellett növelni mindkét irányba "sugárzott" kép láthatósági szögeit, így akár elképzelhető egy olyan autós LCD is, melyen a sofőr a navigációs rendszert és a térképeket látja, míg az anyósülésről ugyanezen a kijelzőn mondjuk egy DVD filmet nézhetünk.


A képek jobb vagy bal felé történő megjelenését úgy szabályozzák, hogy minden páros sor csak egy irányba szánt képeket jelenít meg, míg a páratlanok a másik irányéit. Magának az iránynak a kiválasztását vékony, függőleges, fekete csíkok határozzák meg, melyek a panel elé kerülő vékony műanyag fólián helyezkednek el.
Természetesen lehetőség van arra is, hogy minden sorban ugyanazt a képet jelenítsük meg, ezáltal "normális" LCD panelként használva a képernyőt.

A fekete csíkok miatt persze a panel valamivel sötétebb mint egy átlagos LCD, de ezen a fényerő növelésével igyekeznek segíteni a Sharp mérnökei.

A bemutatón még nem árultak el olyan konkrét berendezéseket, melyekbe már ezt az új megoldást szánják, de annyi bizonyos, hogy a Sharp saját termékeiben is használni szeretné a fejlesztést, és több más gyártóval is folynak tárgyalások.

A "kaméleon-panelen" kívül egy másik fejlesztést is bemutatott a vállalat, mely némelyest hasonló technológiával, de más célokra készült: Ezt az LCD panelt szabályozható látószög funkcióval látták el, melynek segítségével beállíthatjuk, oldalról mennyire legyen látható a monitorunk képe. Ezt a technológiát notebookok, mobil eszközök, bankautomaták, vagy akár telefonok számára fejlesztették ki, ahol a felhasználó nem szeretné, ha mások is "belelátnának" a képernyőjébe.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.