Hirdetés

Egy tintasugaras nyomtató is becsapja az ujjlenyomat-olvasókat



|

Úgy tűnik, hogy egy kevés trükközéssel nem is olyan nehéz feltörni a csúcsmobilok ujjlenyomat-olvasóit.

Hirdetés

Bár azt hihetnénk, hogy egy okostelefon bebiztosítására manapság a legjobb az ujjlenyomat-olvasó, a jelek szerint egy tintasugaras nyomtatóval is fel lehet törni ezt a védelmet. 

Hirdetés

Mindehhez egy speciális patron kell, amit az AgIC gyárt - ez ugyanis vezetőképes tulajdonságokkal rendelkezik. Kell továbbá egy speciális papír is, amit a DIY jellegű munkák során otthoni áramköri lapokhoz használnak. 

Szükség van persze a készülék tulajdonosának az ujjlenyomatára is, lehetőleg jó minőségben. Persze konkrétan az kell, amelyikkel zárolta az illető a készüléket. 

Ha ez megvan, akkor az ujjlenyomatot be kell szkennelni egy PC-n, a képet pedig megfordítani. 

A tintasugaras nyomtató ezután akcióba lendül az AgIC tintájával és papírjával, de fontos, hogy 200 dpi-s legyen a beállítás, tehát stimmeljenek a fizikai méretek. 

A végeredmény segítségével már feloldható a készülékek zárolása. A Samsung Galaxy S6-nál és a Huawei Honor 7-nél egyaránt bevált a trükk, de a jelek szerint más ujjlenyomat-olvasókon is működik. 

Frissítés: a Samsung időközben hivatalosan is állást foglalt az ujjlenyomat-olvasók feltörése kapcsán.

"A Samsung rendkívül komolyan veszi az ujjlenyomatolvasás védelmét, éppen ezért szeretnénk mindenkit biztosítani arról, hogy a felhasználóink ujjlenyomatai titkosítottak, és azok az ujjlenyomatolvasóval felszerelt eszközeinken maximális biztonsággal tárolhatók.

Ahogyan arra a tanulmány is rámutatott, egy személy ujjlenyomatának lemásolásához különleges felszerelésre, eszközökre és feltételekre van szükség, nem is beszélve arról, hogy mindehhez meg kell szerezni az ujjlenyomat gazdájának készülékét és fel kell oldani annak zárolását is.

Ugyanakkor, ha bármikor hitelt érdemlően felmerül a sebezhetőség esélye, azonnali vizsgálatot indítunk, és megoldjuk az esetet."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.