Hirdetés

Egyre több 3 évesnek van táblagépe



|

Már a gyerekeknek sem kell a Nintendo, inkább táblagépen játszanak.

Hirdetés

Sokáig minden gyerek Nintendóra vágyott, majd a 3DS segítségével tovább élt a gyártó hírneve a fiatal játékosok körében. Mostanra a Nintendo nem elég, hogy pénzügyi nehézségekkel küszködik, a gyerekek kegyeit is elveszítette. A fiatal gamerek manapság inkább táblagépen szeretnek játszani

Hirdetés

A Futuresource Consulting Nagy-Britanniát vizsgáló statisztikái szerint a tabletek abszolút maguk mögé utasították a Nintendo 3DS-t. Mindez persze nem olyan meglepő, elvégre a gyerekeknek szánt táblák sok esetben a felnőttek számára is teljesértékű eszközök lehetnek, tehát két legyet ütnek egy csapásra. 

A számok szerint mindenesetre a 3 és 12 év közötti brit gyerekek 44 százalékának van saját táblagépe, a 3 és 4 éveseknek pedig a 30 százaléka rendelkezik ilyennel. Kissé meglepő volt, hogy a 9 évesnél idősebbek már inkább okostelefont nyomkodnak. Amennyiben a trend így folytatódik, kicsit sem lesz elképzelhetetlen, hogy az asztali gépek végképp háttérbe szorulnak

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.