Hirdetés

Életveszélyesek a hamisított akkutöltők



|

A brit fogyasztóvédelem 400-at vizsgált meg, három felelt meg a szabványoknak.

Hirdetés

Mindig is óriási slágerek voltak az olcsó kínai töltők, noha széles körben ismert tény, hogy rossz teljesítményt nyújthatnak és veszélyesek lehetnek. Általánosságban véve elmondható, hogy ha tönkremegy valaminek a töltője, akkor érdemes gyári, vagy közismert és nagynevű gyártótól érkező termékkel pótolni, még ha ezek számottevően drágábbak is a noname megoldásoknál.


Hirdetés


A brit fogyasztóvédelmi hatóság most egy nagyszabású teszttel próbálta demonstrálni, hogy nem csak egy hiedelemről van szó, ám az eredmény feltehetően még a szakembereket is megdöbbentette. A hatóság illetékesei a világ nyolc országából összesen 400 darab Apple termékekhez készült töltőt rendeltek az interneten keresztül, majd ezeket alávetették a szabványos megfelelőségi vizsgálatoknak. A 400 töltőből csupán 3 darabot tartottak megfelelőnek, a maradék 397 modell az alapvető szigetelési előírásoknak sem felelt meg, azaz a használóik áramütést szenvedhetnek az üzemeltetésük közben.


Sajnos a hamis termékeket árulók ritkán riadnak vissza attól, hogy rábiggyesszék a hatóságok megfelelőségi jelzéseit a termékeikre, ilyen például a "CE" logó. A hatóság szerint a jelzés megléte még nem jelenti azt, hogy egy adott eszköz valóban megfelel az előírásoknak.


(Forrás: 9to5Mac, CTSI)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.