Hirdetés

Elkaszálta az okosóráját a OnePlus



|

A tervek készen voltak, de végül a kukába vágták a OnePlus okosórát.

Hirdetés

A kis cégek számára is csábító gondolat a termékkínálat szélesítése és az új kategóriák meghódítása, azonban nem megfelelő stratégia és elhamarkodott döntések mellett akár az egész márka bedőlhet. 

Hirdetés

A The Wall Street Journal úgy tudja, hogy a OnePlus épp ebből a megfontolásból döntött úgy tavaly, hogy bár elkészítette az első okosórája terveit, azt mégis inkább a kukába vágja

Ezt maga a OnePlus alapító-ügyvezetője, Pete Lau mondta el egy interjúban, majd hozzátette, egy dologra kell koncentrálniuk. 

Sajnos további érdekességek nem derültek ki a tervezett okosóráról, de szinte biztos, hogy Android Wear futott volna rajta. 

A 2014-es szivárgások, amelyek persze teljesen hamisak is lehettek, a Moto 360-hoz hasonló dizájnról árulkodtak, bőr szíjakkal. 

A OnePlus inkább az okostelefonokra koncentrált, és így most egy újabb készülékre számíthatunk, amelynél már várólista és meghívós rendszer sem lesz. Június 14-én mutatkozik be a OnePlus 3. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.