Hirdetés

Elkészült az ATI R700



|

Van, aki már működés közben is látta - már csak a driver hiányzik.

Hirdetés

Az AMD nyilatkozata szerint ugyan már régóta működőképes legújabb két grafikus maggal ellátott kártyájuk, azért az igazi bizonyíték, ha más is látja működni azt. A Fudzilla pedig látta is, és igen pozitívan nyilatkoztak róla. A kártya kinézete szinte teljesen olyan, mint a Radeon 3870X2, még a hűtése is ugyanolyan. A névvel kapcsolatos félreértések elkerülése végett a kártyát nem is nevezik sehol 4870X2-nek – ami pedig a valószínű elnevezés lesz – ugyanis az AMD még nem adott ki ez ügyben hivatalos közleményt.

13457ah7.jpg


Az R700 tehát köszöni jól van, már csak a meghajtóprogramra vár, hogy kiléphessen a homályból. A kétmagos kártyákhoz drivert írni azonban nem egyszerű feladat, így Catalyst-en dolgozó szakemberekre most elég nagy nyomás nehezedik. Rajtuk múlik ugyanis, hogy mikor léphet porondra az R700, és hogy milyen teljesítményt nyújt majd. Félnünk nem kell azonban, hiszen a Catalyst gárda már bizonyított egyszer a 3870X2-höz írt meghajtó programmal. Reméljük most is sikerül nekik hasonlóan stabil és gyors drivert alkotniuk.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.