Hirdetés

Épül az első Intel gyár Kínában



|

Pénteken helyezték el a Dalian mellett épülő óriási, Fab 68 néven futó üzem alapkövét: agyelszívás immáron Kínában is.

Hirdetés

Az újonnan épülő üzem neve - az eddigiekhez hasonlóan - a meglehetősen keveset mondó Fab 68 lesz majd. A 4 milliárd dolláros beruházás 2010-ben ér véget, ekkor kezdődik majd meg a 300 milliméteres ostyák gyártása 163 ezer négyzetméternyi területen, amelyből 15 ezer a tisztaszoba. A Fab 68 - az eddig kiaknázatlan szaktudás bekasszírozása, valamint a kapacitás növelése mellett - más célokkal is épül: számos takarékossági, valamint környezetvédelmi technológiát is itt próbálnak majd ki. Ennek köszönhetően a gyár víz-, valamint áramfelhasználása rendkívül alacsony lesz, és a veszélyes hulladékot is példaszerűen kezelik majd.

 

intel-dalian-fab-68.jpg

 

A beruházás részét képzi a helyi egyetemmel közös Félvezető-technológiai Centrum megalapítása, ahol többekközt a gyárban munkát vállaló mérnököket is képeznék. Kezdetnek az Intel egy régebbi, 200 milliméteres ostyákkal dolgozó gyártósort adományozna, amely az oktatáshoz nyújt majd segítséget.

 

fab682.jpg

 

Az Intel közeli terveiben szerepel az új-mexikói Rio Ranchoban található Fab11x átállítása 300 milliméteres ostyák gyártására - jövőre pedig két, már az új technológiával felszerelt üzem is elkészül Izraelben, valamint Arizonában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.