Hirdetés

Európa ajtaján kopogtat a PS3



|

A Sony több mint egymillió konzollal indít a kimaradt régiókban

Hirdetés

2007. március 23-án megnyílik az út a Playstation 3 előtt, így a világ minden táján hozzáférhetővé válik a sokak által várva-várt Blu-ray olvasóval szerelt NextGen konzolgép. Amint arról már beszámoltunk, a Sony az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy a hivatalos megjelenési időpontban (2006. november) csak az amerikai és japán piacokon teszi elérhetővé a konzolt, míg a többi régió csak az idei év márciusától élvezheti az új gép szolgáltatásait.

 

A korábban emlegetett ok - miszerint a Blu-ray diódák gyártási kapacitása nem elegendő a nagymennyiségű konzol legyártásához - már elhárult, és a lehetőségekhez képest teljes kapacitással működnek a gyártósorok. A gyártó ígérete szerint a rajt időpontjára több mint egy millió darab 60 gigabájtos merevlemezzel szerelt konzol kerül a boltok polcaira, míg a kisebb - és ezáltal olcsóbb - 20 gigabájtos változat csak az év hátralévő részében debütál.

 

A hírrel egyidőben jelentették be, hogy a globális elérhetőséggel szinte egyidőben 30 nagynevű játék jelenik meg a játékgéphez, mint pélául a Resistance: Fall of Man, MotorStorm, Genji: Days of the Blade, FORMULA ONE CHAMPIONSHIP EDITION és a Ridge Racer 7. A lemezen megjelenő játékok mellett a Playstation Networkről további játékprogramok letöltésére is lehetőség nyílik - Tekken 5: Dark Resurrection, Gran Turismo HD Concept stb.

 

A konzol hivatalos európai ára 599 euró, ami mai árfolyamon számolva több mint 151 ezer forint.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.