Hirdetés

Ez az Acer CES-es Windows 8-arzenálja



|

Az újdonságok között szerepel az érintőképernyős Aspire S7 és a hibrid W700.

Hirdetés

Hasonlóan sok más gyártóhoz, az Acer is több notebookkal és hibriddel készült a Windows 8 tavaly év végi megjelenésekor. Az új termékek most kerülnek a polcokra, az Acer pedig ezekkel kampányol az idei CES-en. Az érdekességek között szerepel az Aspire S7, az Iconia W700, valamint a W510 is.

Az Aspire S7 tetszetős külsője meglehetősen vékony és könnyű, bár igaz, hogy a felső üvegborítás kissé megborítja a megszokott súlyeloszlási arányokat. A prémium hardverelemekkel és külsővel érkező Aspire S7 hátránya az igen magas, 1649 dolláros ára (Core i7-es CPU-val). 

Az Acer Iconia W700 egyike azon kevés táblának, amely Core i5 vagy jobb processzorral rendelkezik, és Windows 8-at futtat. Amikor dokkolva van, a W700 egy mini minden-egyben gépre hasonlít, bár nem minden felhasználónak nyeri el a tetszését a tablet, billentyűzet és Windows 8 házasítása. 

Szintén érdekes az Iconia W510, amely Intel Atom processzora ellenére túlárazott, a lecsatlakoztatható kijelző egy külön Windows 8-as tabletként működik. A gép így igen univerzális, hiszen érintős tablet, ha kell, akkor viszont teljesértékű notebook egy pillantás alatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.