Hirdetés

Ezekre a mobiltechnológiákra érdemes 2015-ben odafigyelni



|

Összeszedtük azokat a mobiltechnológiákat, melyek idén is ráveszik a felhasználókat, hogy cseréljék le készülékeiket.

Hirdetés

A mobiltelefon meghatározó, sőt, a legfontosabb digitális eszközünk – hamar átvette a helyét jó néhány más eszközünknek, ráadásul nem csak hogy IT svájci bicska, de egyre több személyes adatot is tárolunk rajta. És mint ilyen univerzális és személyes eszköz, két csoportot nagyon vonz: az egyik a hackerek, a másik a hirdetők. Összeszedtük, hogy mire lehet számítani szolgáltatás és szoftver terén mobilban, illetve néhány olyan hardvertrendre is felhívjuk a figyelmeteket, melyek meghatározzák a következő telefonvásárlásotokat.

 

Hirdetés

Szoftver, szolgáltatás

A mobilunk tartalmaz minden személyes adatot, sőt, a fitnesz kiegészítőinknek hála már egészségi állapotunkat, érdeklődési körünket és még egy halom más információt, melyek aranyat érnek a hirdetőknek. Is.

Vásárlás: a hirdetők és kreatív szakemberek számára egy teljesen új felületet jelent, hogy minden plázavásárlónál ott dolgozik a zsebében egy mobiltelefon, mely egyrészt az internetre is kapcsolódik, másrészt van benne GPS, NFC és Bluetooth is. Ezeket kihasználva egyszerű, érintős módszerrel lehet interaktív, vagy kiterjesztett valóság reklámokat készíteni, melyek rávezetik a vásárlót a kívánt termékre vagy szolgáltatásra, sőt, ha a vásárló engedélyezi, a személyes adatok alapján rögtön méretet, színt, terméket is tud személyre szabottan ajánlani a kereskedő. Ehhez ma már minden technológia adott, csak egyszerű, mindenki számára érthető és szórakoztató módon kell kihasználni.

 

 

Összekapcsolódás: 2014-ben hatalmasat léptek előre a gyártók készülékeink összekötésében. Ez idén is folytatódik, sőt, remélhetőleg kiforrott technológiákat kapunk minden platformon, így többé nem kell már manuálisan szinkronizálnunk, fájlokat másolgatnunk és jelszavakat, webcímeket lejegyzetelnünk.

 

 

Biztonság, azonosítás: És a legfontosabb, a biztonság. Ezt a rengeteg személyes adatot védenünk is kell, sőt, mindenhol elvárjuk, hogy a szolgáltatók megfelelően kezeljék adatainkat, rendszereik legyenek biztonságosak és még véletlenül se adják ki harmadik félnek. Ahogy a fizetést is lassan mobillal intézzük, okos kiegészítőink adatai is mobilunkra érkeznek és egyre több szolgáltatást kapcsolunk telefonunkhoz, a biztonság kérdése is egyre nagyobb figyelmet kap.

 

 

Hardver

A hardveres fronton az evolúciós előrelépéseket borítékolhatjuk, de reméljük, hogy lesz néhány kellemes meglepetés is.

Kijelzők: 2014-ben már több WQHD kijelzős mobilt kaptunk (2560x1440). Idén ez már alapértelmezetté válik a felsőkategóriás telefonoknál, sőt, reméljük, hogy egy sokkal takarékosabb változatban, így a nagy felbontásért cserébe nem kell lenyelnünk a rossz üzemidőt vagy a gyengébb 3D-s teljesítményt.

 

 

A WQHD azonban már tavalyi, számíthatunk rá, hogy néhány gyártó nem áll majd meg a ppi-őrületben és ha nem is 5 colos telefonnál, de tableteknél és hibrideknél biztosan megjelenik a 4K-s kijelző akár már 10 colos méretben is. Hogy ez mennyire lesz hasznos a felhasználók számára, arról sokat lehet vitázni, de remélhetőleg ez a 4K-s tartalmak számát is megdobja majd.

64 bit: Tavaly még minden 32 biten ketyegett, de idén megtörténik az átállás. Az Android 5.0 és az új ARM SoC-k 64 bitre váltanak, ahogy a Windows 8.1/10 is 64 bites módban kerül fel a legújabb tabletekre. Ennek számtalan előnye lesz, de talán a legfontosabb, hogy az eszközök rendszermemóriája is duplázódik, így a felsőkategóriában megjelenik a 4 GB, lejjebb pedig általánossá válik a 2 GB. Csak reménykedni tudunk, hogy az 512 MB RAM-mal szerelt mobilok végleg kikopnak a piacról.

 

 

Kamera: Az optikai képstabilizálás már alapértelmezett lesz a középkategóriában is, a másik fontos előrelépés pedig a szoftverekre marad, így általánossá válik a slowmo video, az automatikus HDR és sokat gyorsul az exponálás, a fókusz és a mentés.

 

x86 a tabletek világában: Az ötödik generációs Broadwell SoC-k és a szintén 14 nm-es Cherry Trail sokkal erősebbek, mint a felsőkategóriás ARM megoldások, ráadásul az új gyártástechnológiának és fejlesztéseknek hála az energiatakarékossággal sincsen gond. Miután már az Android is natív x86, tippünk szerint a táblagépek világában az Intel megoldása átveszi a vezetést az ARM megoldások helyett, ugyanakkor a mobiltelefonoknál továbbra is megmarad az ARM-dominancia. Ezzel szorosan összefügg, hogy a táblagép-eladások lelassulnak, cserébe viszont a hibrid notebookok erősödnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.