Hirdetés

Ezekre számíthatunk idén notebook fronton



|

A notebook idén is kiemelt szerepet kap, legyen az hibrid, ultra, átalakítható, chrome vagy bármi. Ezekre lehet számítani.

Hirdetés

A notebook hatalmas találmány és az, ami miatt hiába temetik, még mindig sikeres. Persze a notebook ma már rengeteg gépre igaz, hiszen a klasszikus kialakítás mellett egészen új és egyedi megoldások is születtek, sőt, némelyikük sikeres is.

Hirdetés

A 2014-es év igazán csendes volt a hordozható számítógépek világában. Leginkább evolúciós előrelépést láthattunk. A processzorok kicsit erősebbek lettek, terjednek a nagyobb felbontású kijelzők, egyeduralkodó az USB 3.0 és a HDMI, de más túlzottan sokat nem változott. Az üzemidő nem lett drasztikusan hosszabb, a méretek sem csökkentek túlságosan, továbbra is a HDD/SSHD az általános és a beviteli eszközök is maradtak a jól bevált megoldások. 2015-ben sokkal nagyobb előrelépésre lehet számítani, de persze a trendek és új technológiák fényében ez kb. csak akkora meglepetés, mint egy zokni a karácsonyfa alatt.

 

 

Új CPU-k, platformok

Ahogy arról már tegnap beszámoltunk, az Intel Broadwellel új platformot indított a CPU-óriás. Teljesítményben evolúciós az előrelépés, azonban fogyasztás, üzemidő és melegedés szempontjából komoly újdonság. Az új notebookoknál sokkal hosszabb akkus használatra rendezkedhetünk be és a grafikus vezérlő is tovább fejlődik, amire igen nagy szüksége is van. A bejelentés egyik legfontosabb része, hogy az Intel szokatlanul agresszív bevezetést tervez, vagyis nem várja meg, amíg a partnerek kiszórják az 1-2 generációval régebbi processzorokat, hogy igazából csak fél-egy év múlva legyen domináns a legfiatalabb platform – ehelyett már a startvonalhoz felsorakoztat egy halom CPU modellt és a teljes piacot elárasztja.

 

 

Atom után szabadon

Az Atom egyre inkább visszaszorul az olcsó tabletek és ultraalacsony fogyasztású, lassabb mobil eszközök világába. A Broadwell Core processzorok alá érkezett ezek helyett a Core M, amely erősebb, mint bármelyik Intel Atom SoC, ugyanakkor 14 nm-es és még a Broadwelleknél is kevesebbet fogyaszt. A Core M teljes értékű X86-os magokat tartalmaz és a HD Graphics vezérlő sem a lehető leggyengébb. A platform erőssége, hogy akár passzív hűtés is elegendő hozzá, ezáltal a legjobb választás szupervékony hibrid tablet/ultrabook gépekbe.

 

 

FHD minden szinten

A HD felbontás már túl régóta van velünk, de 2015 az az év, amikor végre elfogynak ezek az elavult panelek és a gyártók különösebb extra felár nélkül áttérnek a Full HD, WQHD (2560x1440) és nagyobb felbontásokra. A Full HD igazából már tökéletesen elegendő akár egy 14 colos notebookhoz is és a fogyasztás különösebb növekedése nélkül is sokkal élesebb, szebb képet ad.

Ehhez jön még az érintőkijelző: hibrideknél ez már alapkövetelmény, de készüljünk fel rá, hogy hamarosan egyre kevesebb modellnél választhatunk majd normál kijelzőt. Szerencsére a matt kivitel így is elérhető lesz több gyártónál is.

 

 

Új rendszer

A Windows 7 már OEM-ként sem (igazán) telepíthető, így minden előtelepített gépen a Windows 8.1-gyel fogunk találkozni. De ezek már mind a múlt, idén megkapjuk a Windows 10-et, azt az operációs rendszert, amelynek kulcsszerepe van a Microsoft életében. Nem csupán a Windows 8 rossz visszhangját kell elfeledtetnie, de a platformokat is egybemosnia egy ténylegesen olyan felhasználói élménnyel, amely hasznos mindenkinek.

 

 

Chrome

A Microsoft nem az egyetlen OS-cég notebookon sem. A Google Chrome OS nem robbantott bankot megjelenésekor, de azóta rengeteget fejlődött, az ökoszisztéma erős és a notebook gyártók sok új Chromebook modellel készülnek 2015-ben – érdemes lesz odafigyelni erre a szekcióra is.

 

 

Forradalmi interakció

A biometrikus azonosítás szépen terjed az okostelefonok világában és erre számíthatunk a hibridek, notebookok esetében is. Az egyik újdonság például az az ujjlenyomat-érzékelő szenzor, amelyet már egyenesen a tapipadba építenek.

Ez azonban csak az egyik út. Újdonság a 3D-s kamera, amely rengeteg új, felhasználói interakciót tesz lehetővé, a mozgásérzékelés, és a hangalapú utasítások is megjelennek. Ez utóbbinál számíthatunk arra, hogy a Windows 10-ben Cortana digitális asszisztens is lesz, és reméljük, az elkövetkezendő pár hónapban megtanul magyarul is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.