Hirdetés

Ezúttal a PlayStation 4 győzött



|

A PlayStation 4 Pro konzolnak hála a novemberi eladási csata győztese a Sony lett Amerikában.

Hirdetés

Négy hónapon keresztül jobban fogyott az Xbox One Amerikában, mint a PlayStation 4 - azonban a Sony konzolja most visszavette az első helyet

Hirdetés

November során a PlayStation 4 volt a legkeresettebb konzol Amerikában, közölte az NPD Group. A Sony számára nagy lökést adott a PlayStation 4 Pro megjelenése - a 4K-képes konzol november 10-én került a boltokba. 

Június óta ez az első alkalom, hogy a PS4 túlszárnyalta az Xbox One-t, ugyanakkor sem az elemzők, sem a Sony és a Microsoft nem hozták nyilvánosságra a konkrét számadatokat. 

A videojátékok és a kapcsolódó hardverek piacán a legjobb hónapok közé tartozik a november, amely az ünnepi szezont nyitja. Nem ritkán a fejlesztők és gyártók éves árbevételének nagy részét teszi ki az ekkor beérkező bevétel. A fekete péntek és a cyber hétfő adatai alapján ezúttal is ez volt a helyzet. 

A Microsoft szerint valóban élénk a kereslet, november 27-én például 40 százalékkal több játékos volt online, mint egy évvel korábban. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.