Hirdetés

Fitneszes okoskarkötőn dolgozik a Microsoft



|

Azt mondják, nem okosóra lesz, inkább a Gear Fitre hasonlít a Microsoft újdonsága.

Hirdetés

A jelentések szerint a Microsoft sem akar kimaradni a Google, az Apple és a Samsung sorából, és több mint egy éve dolgozik a saját okosóráján. Míg korábban konkrétan egy 1,5 hüvelykes kijelzővel felszerelt okosóráról beszéltek a jól értesültek, addig Paul Thurrott értesülései alapján a redmondiak valójában nem is igazán okosórát, sokkal inkább fitneszes okoskarkötőt fejlesztenek

Hirdetés

Úgy tudni, hogy a Microsoft eszköze gyakorlatilag a Samsung Gear Fitet másolná, mintsem a Galaxy Geart vagy a Gear 2-t. Az okostelefon üzeneteit megjeleníteni képes karkötő több szenzorral is fel lesz majd szerelve, amik a pulzuson és az elégetett kalóriákon felül több adatot is képesek lesznek gyűjteni rólunk. 

A Microsoft abban gondolkozik másként a többiektől, hogy ők állítólag keresztplatformos terméket akarnak a piacra dobni. Ennek megfelelően nem csak Windows rendszerekkel, hanem Androiddal és iOS-szel is kompatibilis lenne a karkötőjük. Ez persze okos és egyben szükséges döntés, hiszen a két rivális platformmal szemben messze elmarad a részesedésük a mobil kütyük piacán. A microsoftos karkötő állítólag közvetlenül a Samsung kínálatával akar rivalizálni, így az ára is 200 dollár környékén várható. A megjelenésére az idei év végén számíthatunk. 

 

Fotó: Mashable

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.