Hirdetés

Fizetni is tudunk a Google Glass segítségével



|

Állítólag a fejlesztők már használják a Google Wallet szolgáltatást az okosszemüvegen.

Hirdetés

A TechCrunch forrásai szerint a Google hamarosan bemutatná a Google Wallet megoldását az okosszemüvegén, a jövőben pedig a viselhető eszközön keresztül csak néhány mozdulat és hangutasítás lenne egy ismerősünknek pénzt küldeni. Állítólag a funkciót már régóta tesztelik a belsős fejlesztők, és rövid időn belül az összes felhasználó számára elérhetővé akarják tenni. 

Hirdetés

A Wallet a Google Glass esetében is a megszokottak szerint működne. Itt a felhasználók úgy tudnák intézni a mobilos fizetést, hogy csupán annyit mondanak a Wallet appon belül, hogy "send money", majd néhány mozdulattal és legyintéssel hitelesíthetik is a tranzakciókat. 

Úgy tudni, hogy a Google átutalásonként 30 centet vagy az összeg 2,9 százalékát vonná le. A Wallet alkalmazás sokat javult az utóbbi években, tavaly év elején például a Gmailen keresztül is használható lett. A Google Glass eközben továbbra sem kapható kereskedelmi forgalomban, a legutóbbi egynapos amerikai vásárlási lehetőség ugyanakkor hatalmas siker volt, villámgyorsan kisöpörve minden készletet a raktárakból. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.