Hirdetés

Furcsa mini PC-k közelítenek



|

Várhatóan egyre több Apollo Lake-alapú mini PC kerül majd elő, méghozzá beépített érintőképernyővel.

Hirdetés

Az elmúlt néhány évben azok a kínai gyártók, amelyek androidos TV-boxokat szállítottak ARM lapkával, egyre inkább Intel chippel szerelt, olcsó windowsos PC-ket dobtak a piacra. 

Hirdetés

2015-ben aztán érintőképernyővel és akkuval újítottak, vagyis a határ erősen elmosódott a TV-box, a mini PC és a táblagép között. 2017-ben pedig újabb frissítés várható a szektorban. 

A Mini PC DB felfedezett egy újabb minden egyben jellegű mini PC-t, ami 8 hüvelykes érintőkijelzővel rendelkezik, Windows 10-et futtat, továbbá Intel Apollo Lake processzort rejt a motorháztető alatt. 

A Shenzhen EC Technology újdonsága az ECDREAM márkanév alatt jelenik meg, ugyanakkor a gép érkezése egyben azt is jelenti, hogy gyakorlatilag az összes kínai gyártó piacra dob valami hasonlót. 

Ebben most Intel Celeron N3350, Celeron N3450, Pentium N4200 CPU lehet, Intel HD grafikával, 4K-s visszajátszási támogatással. 

Egy ilyen gép maximum 8 GB RAM-ot fogad be, illetve egy 128 GB-os eMMC vagy M.2 SSD meghajtót. Akad rajta gigabites Ethernet, WiFi, Bluetooth, HDMI, VGA-kimenet, öt USB port. 

Az 1280 x 800-as IPS panel alatt egy 10 000 mAh-s akku lapul, ami néhány órás használatot tehet lehetővé. Az ECDREAM gépe 450 dollárba kerülhet. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.