Hirdetés

Gamer-menyország és tápegység aggyal



|

Nagyon sok cég vágott bele gamer-perifériák gyártásába, de az igazi nagy öregek is szépen küzdenek - mint például a Thermaltake, akinek olyan elborult ötletek jutottak eszébe idén, hogy azokat nem lehet nem szeretni.

Hirdetés

A Thermaltake azzal vívta ki magának a hírnevet, hogy igazán jó minőségű eszközöket gyártott mindig is, legyen szó akár házról, tápegységről vagy éppen gamer perifériáról. Idén sem változott ez a helyzet és ugyan tavaly néhányan megtámadták a céget, hogy másolja konkurenseinek bevált ötleteit, ezúttal garantáltan egyedi és friss újdonságokat láthattunk.

Hirdetés


Tápegységek aggyal

Ugyan a Computex még néhány hét távolságban van, ahol izgalmas újdonságok várnak a Thermaltake standján, azért már most is láthattunk, kipróbálhattunk néhány érdekességet a cég főhadiszállásán. Az egyik ilyen a tápegység, ami USB-n kapcsolódik az alaplaphoz és bizony intelligens. Ez azt jelenti, hogy teljesen digitális vezérlésű, így a bekapcsolt gépre telepített programon keresztül távolról is elérhető tápegységünk. Igen, elég bizarrul hangzik és az is, de nem feltétlenül haszontalan. Ugyanis mobil app segítségével láthatjuk, hogyan teljesít gépünk távollétünkben, de ami ennél is jobb, hogy értesítést kaphatunk, ha valamelyik érték eléri a kritikusan alacsony vagy magas szintet. Ezzel akár egy komolyabb rendszermeghibásodás is megelőzhető. Sajnos a limitációkon még nem sikerült felülkerekednie a cégnek, így például az applikációból csak kikapcsolni és újraindítani tudjuk gépünket távolról, bekapcsolni (egyelőre) nem.



Egér kétféle kapcsolattal és exkluzív extrával

A Theron Plus a gamereket célozza, de amellett, hogy 8200 dpi-re képes az AVAGO lézeres szenzor és az OMRON kapcsolók is kellően strapabírók, még számos extrát rejt a csillogó, fényes műanyag bevonat. Az egyik ilyen az egér alján van, mégpedig egy súlykamra, ahol kisúlyozhatjuk egerünket, ami igen hasznos. A másik extra hasznossága már vitatható, de hogy egyedi, az biztos. Ugyanis az egérben egy Bluetooth egység is található, így okostelefonunkhoz kapcsolhatjuk az egyébként zsinóros egeret. A megfelelő applikációval mobilunk leköveti, hogy pontosan hogyan és mire is használjuk az egerünket. Mennyit mozgatjuk, mennyit és milyen gyorsan kattintunk, hányszor emeljük fel az egérpadról stb. Ebből a megfelelő felhőszolgáltatás saját fiókunkban statisztikákat készít, amit akár meg is oszthatunk másokkal - például versenyezhetünk, hogy ki kattint többet. Döbbenetes!



Ennél egy fokkal izgalmasabb a másik egér, a Black FP Gaming mouse, amely egy hagyományosnak tekinthető, játékra kifejlesztett, nagy érzékenységű egér, azonban a hüvelykujjunkhoz egy ujjlenyomat-olvasót rejtettek, így nagyon kényelmes a Windows Hello bejelentkezés - elég csak megfogni az egerünket, gépünk máris felismer és automatikusan bejelentkeztet.


A világ legjobb munkahelye

A céget 1999-ben alapították, első termékük pedig a Golden Orb hűtő volt, ami azóta is sokak számára az egyik legjobbnak számít. A cég azóta sok mindenbe belefogott, de az extrém komponensek, a játék mindig is közel álltak hozzá, manapság pedig a TT eSportsról ismerik a legtöbben. Éppen ezért döntött úgy a cég vezetése, hogy a munkahelyi környezet sem lehet unalmas, kockairoda, ezért a méretes bemutatóterem mögött berendeztek egy komplett internet-kávézót, ahol kávé nem igazán van, csak sok-sok gamer PC, amin a nap 24 órájában lehet játszani a legfelkapottabb multiplayer játékokkal. Két extra kliensállomás is van, amelyek külön kalitkát kaptak, ide a legjobbak ülhetnek be játszani néhány kósza órát.




Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.