Hirdetés

Gigabyte LGA1155-ös alaplapok - középkategóriás seregszemle



|

Az Intel új generációs processzorai csak majd januárban rajtolnak el hivatalosan, a Sandy Bridge architektúrát támogató alaplapok azonban még ebben az évben megjelenhetnek.

Hirdetés

Legalábbis a legutolsó, gyártóhoz közeli források ezt feltételezik, illetve a nyár közepén megrendezett tajvani Computexen is azt láthatta a nagyközönség, hogy a gyártók lényegében készen állnak az új processzor generáció fogadására. A Sandy Bridge kódnév alatt futó központi egységek az LGA1155-ös foglalatba illeszkednek majd, illetve működésükhöz feltétlenül szükség lesz valamely 6-os sorozatú lapkakészletre is. Egyelőre nem teljesen ismert számunkra, hogy az Intel milyen variánsokkal kívánja ellátni az alaplapgyártókat, csupán az integrált grafikus egységet támogató H67 és a teljesítményre hangolt P67 létezéséről tudunk.

 

Ennek megfelelően alakulnak majd az év végi és a 2011. januári termékbejelentések is, ám utóbbi időpontra vélhetően már csak a kisebb vállalatok maradnak, a nagyok megpróbálják még a karácsonyi ünnepek előtt felhívni a felhasználók figyelmét az újdonságokra. A Gigabyte is várhatóan az elsők között lesz, a korábban kiállított P67-UD5 és UD7 modellekről kiszivárgott információkat követően hivatalos adatok és fotók érkeztek a középkategóriás variánsokról is. Ezúttal egy H67-es verzió is a reflektorfénybe került, a H67MA-UD2H ráadásul a legfelszereltebb kiadásnak tűnik. A tápellátó áramkörök felépítéséről, valamint a tuning funkciók bőségéről egyelőre nem esik szó, ellenben a képről már az is jól látszik, mennyire hiánytalan a microATX méretű alaplap felszereltsége. A hátlapon négy olyan kimenet is található, amelyek a processzorban található grafikus mag képét küldik tovább az adott megjelenítőre, bár sejtésünk szerint ezúttal is lesz majd némi korlátozás a digitális portok egyidejű használatával kapcsolatban. A DisplayPort megléte mindenesetre üdvözítő, most már csak arra van szükség, hogy belépőszintű képernyőkön is megjelenjen ez a szabvány. A két kék színű USB-porton őszintén szólva nem csodálkozunk, a harmadik generációs adatátviteli szabvány mellett továbbra is teljes mellszélességgel áll ki a Gigabyte, és amíg az Intel nem biztosít natív támogatást, addig egyéb, például az NEC megoldásaira kell hagyatkozniuk a mérnököknek. Több mint valószínű, hogy az eSATA kimenet a H67 PCH-hoz csatlakozik, a negyedik SATA 3 Gbps-os port ugyanis hiányzik a nyomtatott áramkörről. A két fehér port egyébként már a SATA 6 Gbps-os szabvány követelményeinek felel meg, ám ezúttal nem volt szükség a Marvell lapkájára, a H67 natívan támogatja a magasabb sebességű SATA-adatátvitelt.

 

Gigabyte GA-H67MA-UD2H

 

A két ×16-os PCI Express bővítőhelyet látva még a játékosoknak sincs szüksége jobban felszerelt alaplapra, a két grafikus kártya pedig akár a felső kategóriából is kikerülhet. Más kérdés, hogy milyen teljesítményre lesznek képesek az így kialakított AMD CrossFire párosok, a második port ugyanis ismét csak ×4-es sebességre képes, ami már a felhasználók számára is látható lassuláshoz vezethet csúcs videokártyák esetében.

 

Gigabyte GA-P67A-UD3R

 

Érdekes módon ez a kis "hátrány" a két P67-es alaplapnál is érvényben maradt, a CrossFire-üzemmód esetén aktiválódó kétszer ×8-as adatkapcsolat tehát vélhetően csak az UD5-ös felszereltségi szinttől lesz elérhető. A GA-P67-UD3 és UD3R között egyébként igen kevés különbséget lehet felfedezni, a legszembetűnőbb eltérést a nyomtatott áramkörök színei jelentik. Természetesen a hozzáértők egyéb fontos differenciákat is észrevehetnek, amik elsősorban a processzor tápellátó áramköreit, azok hűtését, és a NYÁK középső részét érintik. Tudásban és szolgáltatásokban tehát lényegében mindkét lap ugyanazt tudja, a bővítőhelyek száma és típusa, a hátlapi kimenetek és a lapra integrált vezérlők is megegyeznek. Az USB 3.0 és a SATA 6.0 Gbps támogatása természetesen ezeken a típusokon is elérhető, a FireWire viszont például egyik alaplapon sem található meg; a multimédiára kihegyezett H67MA-UD2H-n sincs.

 

Gigabyte GA-P67A-UD3

 

Mivel az új lapkakészletek hivatalos bejelentése még odébb van, ezért ezekkel a Gigabyte lapokkal kapcsolatban sem tudunk érdemi információt adni a piacra kerülésről és a várható árról. Annyi biztos, hogy a startkor egy komplett termékkínálat lesz elérhető, melynek legolcsóbb tagjait mutattuk be most cikkünkben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.