Hirdetés

Ha viselhető eszköz, akkor Fitbit és Xiaomi



|

Az Apple a legnagyobb okosóra-gyártó, de a Fitbit és a Xiaomi az urak a viselhető kütyük piacán.

Hirdetés

Továbbra is erősen megosztja az embereket a viselhető eszközök világa, illetve a kérdés, hogy vajon mennyire hasznosak az effajta kütyük. Az tény, hogy egy okosóra többet tud egy okoskarkötőnél, emiatt pedig többe is kerül. 

Hirdetés

Éppen ezért talán nem meglepő, hogy a viselhető eszközök piacán inkább az olcsóbb karkötők tarolnak, ami pedig egyet jelent a Fitbit és a Xiaomi uralmával

Az okosórákat tekintve az Apple vezeti a szektort, azonban az IDC szerint a tavalyi utolsó negyedévben eladott 5 millió Apple Watch után az idei első negyedévben csak 1,5 millió talált gazdára. 

Az Apple még így is a harmadik legnagyobb gyártó lett a viselhető eszközök piacán. Persze a Fitbit 4,8 és a Xiaomi 3,7 milliós eladási számaitól messze lemaradt. 

Befért még a top 5-be a Garmin, valamint a Samsung a BBK-val holtversenyben. 

Ha kifejezetten az okosórákat nézzük, akkor az első Apple-t a Samsung, a Motorola és a Huawei követték, ebben a sorrendben. 

A viselhető eszközök piacán 19,7 millió készülék fogyott az első negyedévben, ami éves szinten 67,2 százalékos emelkedés. A fitneszes karkötők meggyőzték az embereket, azonban a statisztikák alapján az Apple Watch-nak és az Android Wear-alapú óráknak még bizonyítaniuk kell. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.