Hirdetés

Hamarosan itt az Intel Penryn



|

Az Intel október végén új gyárában kezdi meg a 45 nanométeres Penryn processzorok sorozatgyártását, melyben a fogyasztás és melegedés csökkentésén felül számos újítást ígér a gyártó.

Hirdetés

Az Intel eredetileg az oregoni fab D1D gyártósoron kezdte meg a 45 nanométeres gyártástechnológia kifejlesztését, azonban a gyáregység nem alkalmas a nagymennyiségű sorozatgyártásra. Ennek oka, hogy a 45 nanométeres technológia új anyagok felhasználását kívánja meg, mint például a Hafnium, illetve a metal gate (fém kapu). Előbbi az mely az áramkörökben található szilícium-dioxidot, utóbbi pedig az eddigi használt szilícium-alapú kapuelektródát váltja fel. Mindezek a változtatások nagyobb teljesítményt és egyúttal kisebb szivárgási áramot (fogyasztást) eredményeznek.

 

A tervek szerint az első nagyteljesítményű 45 nanométeres asztali- és munkaállomás processzorok gyártásának felfuttatása már ez év végén megtörténhet. Mindez kihívás lehet a rivális AMD számára is, amely általában az elvártnál csak lassabb ütemben képes végrehajtani új processzorok és technológiák közötti átállást.

 

Az Intel még 2007 márciusában jelentette be a 45 nanométeres Penrny magos processzorokat, nagyobb IPC végrehajtásra képesek - azaz azonos órajelen több utasítást képesek végrehajtani, mint a jelenlegi processzorok - tehát gazdaságosabbak és gyorsabbak. A gyártástechnológia fejlődése és a csíkszélesség csökkentésének másik előnye, hogy a központi egységek magasabb órajel elérésére képesek, mint a manapság kapható Core 2 Duo és Core 2 Quad processzorok. A gyártástechnológiai-váltást követően a tranzisztorok száma a kétmagos Conroehoz képest körülbelül 45 százalékkal, 291 millióról 410 millióra nőtt, miközben a mag mérete 25 százalékkal - 155 négyzetmilliméterről 107 négyzetmilliméterre - csökkent.

 

Mircoarchitektúrális változás az SSE4 utasításkészlet bevezetése, melyben megtalálható a Unique Super Shuffle Engine és a Radix 16. Előbbi egy olyan 128-bites egymenetes egység, mely lehetővé teszi a különböző típusú (vagy akár generációs) SSE utasítások közötti gyors váltást. Azon alkalmazások utasításai, melyek kiaknázzák az SSE-ben rejlő lehetőségeket (általában ezek multimédiás alkalmazások) sokkal gyorsabban hajtódhatnak végre. A másik újítás a Radix 16, mely az osztási műveleteket gyorsítja fel az általános számítások során, ezáltal ez minden program futásteljesítményére hatással van.

 

További apróbb újításokat találhatunk még a Virtualizációs Technológiában, illetve kisebb optimalizációt hajtottak végre a Dynamic Acceleration technológiában is, mely az egy szálon futó programok több mag közötti erőforrás elosztásáért és kihasználásáért felelős.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.