Hirdetés

Hatalmas siker a Surface Pro 4



|

A mobilos Windowsból származó árbevétel eközben rohamtempóban zuhan.

Hirdetés

Közzétette az első negyedéves jelentését a Microsoft, amelyből több érdekesség is kiderült azon felül, hogy az elmúlt három hónapban 22,1 milliárd dolláros árbevétele volt a cégnek. 

Hirdetés

Megtudtuk például, hogy kiváló negyedévet zárt a Surface Pro 4 táblagép, valamint a hibrid laptopként funkcionáló Surface Book. 

Az elmúlt hónapokban a Surface divízió árbevétele 61 százalékkal emelkedett. 

Az érem másik oldalát a mobilos Windows jelentette. Az okostelefonok piacán képtelen komoly figyelmet és érdeklődést szerezni a saját platformjának a Microsoft. 

Az okostelefonokkal kapcsolatos árbevételek 46 százalékot zuhantak a Microsoftnál az elmúlt negyedévben. Ez volt ráadásul az első olyan negyedév, amelyben már a Lumia 950, a Lumia 950 XL és a Lumia 550 teljesítménye is meghatározó volt. 

A Microsoft sokkal több pénzt keres a szabadalmak licenceléséből az androidos gyártók felé, mint a mobilos Windowsból, azonban az okostelefonos üzletág leépítése nem lenne logikus lépés. Már csak azért sem, mert lassan talán jön a Surface Phone. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.