Hirdetés

Hét PCI-E foglalattal jelentkezik az Asus



|

Az Asus egy olyan alaplappal rukkolt elő a kiállításra amit még legvadabb álmaiban sem láthatott senki.

Hirdetés

A mérnököknek sikerült ugyanis egyetlen, ATX méretű alaplapra 7, azaz hét PCI-E foglalatot rázsúfolni, ezek közül négy 16x-os, a maradék pedig 8X-sebességen képes fogadni a videokártyákat. A megoldás nem is volt olyan bonyolult, az új Intel X58-as chipset mellé két nVidia NF200-as lapka került, így bár kicsit zsúfolt lett az összkép mégis működőképes.

 

p6t7ws040309.jpg
 

 

Az alaplap maximálisan 24 gigányi DDR3-as memória kezelésére ad lehetőséget, adattároláshoz hat SATA és két SAS kaput lehet igénybe venni, hangot 7.1 csatornán, hálózatról adatokat pedig gigabiten kapunk. A hűtés nem került felszerelésre, ez még egy érdekes apróság lehet. A célcsoport elsősorban az ipar lesz a jelek szerint, hiszen erősen párhuzamosított számolásoknál videokártyával telepakolva komoly milliós nagyságrendbe kerülő szerverparkokat is megalázhat egy desktop méretű torony. Ettől függetlenül már a fórumokon a játékosok szeme is felcsillant, komoly lehetőséget jelent egy kompromisszummentes gép építéséhez, bár aki ilyenbe fektet annak érdemes vékonyabb hűtésű megjelenítőket választani, sok hely ugyanis nem áll rendelkezésre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.